Ez a nap
Ha hétvége, akkor időjárási vészjelzés!

Ha nyaral, akkor koncentráljon a szombatra, mert vasárnaptól csőstül jön az áldás. Helyezze készenlétbe az esernyőket!

Szombaton
sok napsütésre van kilátás, legfeljebb az esti órákban fordulhat elő néhol az északnyugati tájakon egy-egy futó zápor, esetleg zivatar. Élénk, erős lesz a nyugati-délnyugati szél – írja az Időkép. A csúcshőmérséklet 30-35 fok között alakulhat, ennek ellenére frontmentes idő várható.
Tovább melegszik a levegő, igazi strandidőre készülhetünk. Kevés felhő, sok napsütés várható, mérsékelt, néha kissé élénk délnyugati széllel. Késő délután kis eséllyel, elvétve a Dunántúlon, majd estétől egyre többfelé, főként északon kell számítani záporok, zivatarok kialakulására. Hidegfront érkezik.
Vasárnap
Hidegfront alakítja időjárásunkat. Erősen felhős, borongós időre készülhetünk, csak rövid időszakokra süthet ki a nap. Délelőtt elszórtan, délután már sokfelé kell számítani esőre, záporesőre, helyenként zivatarokra, nagyobb eséllyel az ország nyugati felén. Az ország középső sávjában megélénkül az északnyugati szél, hűl a levegő, de délkeleten még meleg marad az idő. Éjszaka fokozatosan megszűnik a csapadék, reggelre csökken a felhőzet. Visszaesik a hőmérséklet, de még így is 28-34 fokra van kilátás.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az egész országra riasztást adott ki a zivatarok miatt, ugyanakkor Békés és Csongrád megyében a hőségre is figyelmeztetnek.
Az eumet,hu szerint
Legvalószínűbb folytatás
– Hétfőn nyugaton erősen felhős, hűvös idő ígérkezik, többfelé esővel, az ország többi részén napsütésre, száraz időre van kilátás, csupán északon alakulhat ki egy-egy jelentéktelen zápor.
– Kedden országszerte napsütés várható, de sokfelé élénk, erős északnyugati szél fúj. Csak elvétve alakulhat ki futó zápor, esetleg zivatar. Hűvös lesz.
– Szerdán, csütörtökön is marad a hűvös idő, napos és erősen felhős területek váltakozásával, néhol kisebb esővel, záporral.
Közlekedés meteorológia
Szombaton kedvező feltételek várják az útnak indulókat. Késő délután a Dunántúlon elvétve, majd estétől már egyre többfelé várhatók záporok, zivatarok. A meleg fokozza a feszültséget.
Vasárnap sokfelé autózhatunk esőben, vizes utakon, ami leginkább a délutáni órákra lesz jellemző. Emellett a helyenként élénk északnyugati szél is nehezítheti a közlekedést.
Szerző
Friss
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa