Connect with us

Kiemelt hírek

Kapás arany-, Hosszú ezüstérmes női 200 méter pillangón

kapás
Megosztás

Kapás Boglárka arany-, Hosszú Katinka pedig ezüstérmet nyert csütörtökön 200 méter pillangón a budapesti úszó Európa-bajnokságon. 200 vegyesen Cseh László a negyedik, Kós Hubert az ötödik helyen végzett.

Kapás Boglárka, a szám címvédője és világbajnoka 50 méternél harmadikként, a táv felénél másodikként, 150-nél pedig már elsőként fordult, és végül nagy fölénnyel, 2:06.50 perces egyéni csúccsal végzett az élen, korábbi legjobbján 28 századmásodpercet faragva.

“Titkon reméltem egy egyéni csúcsot, ez sikerült, úgyhogy nagyon boldog vagyok – értékelte úszását az M4 Sportnak. – Az első százon nem mertem nagyon elbízni magam, a harmadikon viszont, ahogy távolodtam a többiektől, éreztem, hogy ez már meglesz, úgy gondoltam, ezt már nem fogom hagyni” – mondta.

Hozzátette, azt gyakorolja, hogy mindenre tudjon reagálni, ugyanakkor megjegyezte, hogy Európán kívül vannak többen, akik jó időre képesek, ezért az olimpia érdekesebb lesz.

A későbbi második helyezett Hosszú Katinka a a női 200 méteres pillangóúszás döntőjében a budapesti vizes Európa-bajnokságon a Duna Arénában. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A háromszoros olimpiai bajnok, 200 pillangón háromszoros vb-bronzérmes Hosszú Katinka a fordulóknál nem volt dobogós pozícióban, de remekül hajrázott, és 2:08.14-gyel lett második.

“Kicsit gyorsabban kellett volna kezdenem, az valószínűleg jobb taktika lett volna. Mentem Bogival az elején, tudtam, hogy a második százon ő nagyon erősen fog úszni, nekem általában nem ez a taktikám, most kipróbáltam ezt. Kicsit csalódott vagyok, mert nem érzem, hogy mindent sikerült volna kiúsznom magamból” – mondta.

A bronzérmet az orosz Szvetlana Csimrova harcolta ki.

 

Kapás

Női 200 m pillangó, Európa-bajnok:

Kapás Boglárka 2:06.50 perc
2. Hosszú Katinka 2:08.14
3. Szvetlana Csimrova (Oroszország) 2:08.55

A győztes Kapás Boglárka a női 200 méteres pillangóúszás döntője után. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Cseh László negyedik, Kós Hubert ötödik férfi 200 méter vegyesen

A Duna Arénában zajló esemény fináléjába a 18 esztendős Kós Hubert szerdán junior világcsúccsal, a legjobb idővel jutott be, míg a rekordot jelentő tizedik kontinensviadalán induló Cseh László a hetedikkel a nyolcas pályát bérelte ki magának.

A rajtot Kós kapta el a legjobban, aki a pillangó után másodikként fordult, Cseh negyedikként, viszont utóbbi háton szinte állva hagyta a mezőnyt. A két magyar féltávnál az első két helyen fordult, de mellen mindketten visszaestek, és gyorson már nem igazán maradt esélyük az éremszerzésre.

A későbbi negyedik helyezett Cseh László a férfi 200 méteres vegyesúszás döntőjében. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Végül Cseh volt az, aki jobbat úszott, mint az elődöntőben (1:58.45), és 1:58.04-gyel a negyedik lett. Kós messze volt az 1:56.99-es idejétől, 1:58.12-vel végzett ötödikként.

Sós Csaba szövetségi kapitány még a döntőt megelőzően úgy fogalmazott: az Eb-n mutatott teljesítményének köszönhetően Cseh ott lehet a tokiói olimpián, amely az ötödik ötkarikás esemény lesz a 35 éves klasszis úszó pályafutásában.

Férfi 200 m vegyes, Európa-bajnok:

Oliveira De Gonzalez (Spanyolország) 1:56.76 perc
2. Jeremy Desplanches (Svájc) 1:56.95
3. Alberto Razzetti (Olaszország) 1:57.25
4. Cseh László 1:58.04
5. Kós Hubert 1:58.12

További eredmények

Férfiak

100 m hát, Európa-bajnok:

Robert-Andrei Glinta (Románia) 52.88 mp
2. Oliveira De Gonzalez (Spanyolország) 52.90
3. Aposztolosz Hrisztu (Görögország) 52.97

200 m mell, Európa-bajnok:

Anton Csupkov (Oroszország) 2:06.99 p
2. Arno Kamminga (Hollandia) 2:07.35
3. Erik Persson (Svédország) 2:07.66

Nők
    
200 m gyors, Európa-bajnok:

Barbora Seemanova (Csehország) 1:56.27 p
2. Federica Pellegrini (Olaszország) 1:56.29
3. Freya Anderson (Nagy-Britannia) 1:56.42

4×100 m vegyes vegyesváltó, Európa-bajnok:

Nagy Britannia (Kathleen Dawson, Adam Peaty, James Guy, Anna Hopkin) 3:38.82 p
2. Hollandia 3:41.28
3. Olaszország 3:42.30

A magyarok kilenc éremnél tartanak a vizes Európa-bajnokságon. Korábban nyíltvízi úszásban Olasz Anna második, a csapat pedig harmadik lett, akárcsak a szinkronúszók highlight kűrjében a magyar válogatott.

A medencés úszóknál hétfőn 400 méter vegyesen Hosszú Katinka az első, Mihályvári-Farkas Viktória a második helyen végzett, míg szerdán 200 méter pillangón Milák Kristóf győzött, Kenderesi Tamás pedig harmadik lett.

(MTI)

Hosszú arany-, Mihályvári-Farkas ezüstérmes női 400 méter vegyesen

Milák nagyszerű idővel aranyérmes, Kenderesi harmadik 200 pillangón

Kapás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük