Ez a nap
Kapunk hideget, de főleg meleget! – ilyen időjárásra számíthat az év 5. hetében
Melegszik az idő a hétvégén helyenként 10 foknál is melegebb lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat és az eumet.hu országos, középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn
Északon is enyhül az idő, pozitív délutáni hőmérséklet valószínű. Reggel országszerte borongós idő lesz jellemző párássággal, ködfoltokkal. A délkeleti, keleti országrészben tartós, kiadósabb eső várható, míg nyugaton és északon inkább csak elszórt szitálások fordulhatnak elő. Napközben, nyugat felől csökkenni, vékonyodni kezd a felhőtakaró, a Dunántúl térségében szűrt napsütés is előfordulhat, míg a Tiszántúlon késő délutánig, estig kitart a gyengülő eső. Általában gyenge lesz a légmozgás.
Éjjel eleinte csökken a felhőzet, de párásság, ködfoltok képződnek, majd nyugat felől újabb vastagodó felhősáv érkezése valószínű. Fagy elsősorban északkeleten ígérkezik. A Dunántúl térségében élénkülő, hajnaltól erős lökésekkel is kísért déli szél támad.
illusztráció: eumet.hu
Kedden
túlnyomóan borult lesz az ég, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határ közelében időszakosan elvékonyodhat a felhőtakaró. Nyugat felől egyre nagyobb területen ered el az eső, de északkeleten havas eső, hó, ónos eső egyaránt előfordulhat. A minimumhőmérséklet mínusz 3 és plusz 2, a maximumhőmérséklet 5 és 11 fok között alakul, de északkeleten hidegebb idő valószínű.
Szerdán
kezdetben a keleti vidékeken lehet csapadék, ezt követően inkább szórványos záporok, az északi részeken hózáporok kialakulása valószínű. Többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik a szél. A leghidegebb órákban mínusz 3 és plusz 2, napközben plusz 3 és 8 fok között alakul a hőmérséklet.
Csütörtökön és pénteken
a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett elszórtan fordulhat elő zápor, hózápor, pénteken inkább eső. A legalacsonyabb hőmérséklet csütörtökön mínusz 6 és plusz 1, pénteken mínusz 5 és plusz 1 fok között alakul. Csütörtökön napközben plusz 2-7, pénteken 5-11 fokig melegszik a levegő.
Szombaton és vasárnap
többnyire erősen felhős lesz az ég. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb hőmérséklet szombaton mínusz 2 és plusz 3, vasárnap mínusz 1 és plusz 4 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 5 és 12, vasárnap 5 és 10 fok között alakul – olvasható az előrejelzésben.
Hogy tudja, mire számíthat….14 napos előrejelzés
illusztráció: eumet.hu
Közlekedésmeteorológia
Hétfőn a párás, ködös tájakon síkosság és korlátozott látási viszonyok nehezítik a közlekedést, míg a borús, esős területeken a vizes, csúszós útfelszín és a felverődő sár miatti rossz látási körülmények fokozzák a balesetek kockázatát.
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő