Budapesti hétköznapok
Karácsony: egyeztetünk a plázákkal a parkolóik ingyenes használatáról
A fővárosi önkormányzat felvette a kapcsolatot a budapesti plázák üzemeltetőivel, hogy a koronavírus-járvány miatt átmenetileg tegyék lehetővé a bevásárlóközpontok parkolóinak ingyenes használatát – közölte Karácsony Gergely főpolgármester csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Karácsony Gergely a Facebook-oldalán élőben közvetített videóban azt mondta:
úgy tűnik van fogadókészség a plázák parkolóinak átmeneti ingyenes használatba adására. A VIII. kerületi önkormányzat meg is tudott már erről állapodni az egyik bevásárlóközponttal
Sokan jelezték, hogy indokoltnak tartanák a parkolási díjak elengedését, de a közterületi parkolási helyzet nem lett könnyebb a forgalom megváltozásával, mivel a belvárosi parkolóhelyek nagy többségét továbbra is a helyben lakók használják.
A belvárosban kis túlzással kétszer annyi ingyenes parkolási engedély van kiadva a lakóknak, mint amennyi a parkolóhely
Ha mindenkinek ingyenessé tennék a közterületi parkolást az nem oldaná meg a problémákat…
Ugyanakkor dolgoznak azon, hogy megkönnyítsék az egészségügyi dolgozók parkolását, az ezzel kapcsolatos igényeket el is kezdték felmérni. A fővárosi önkormányzatnál, annak cégeinél és intézményeinél dolgozók megkapják a már korábban jóváhagyott béremeléseket.
A fővárosi önkormányzat cégei, intézményei és a kerületek által működtetett alap- és járóbeteg ellátásban nem állnak „túl jól” a védőfelszerelésekkel. Az ügyben várják a kormány együttműködését.
A fővárosi önkormányzat rendelkezik azokkal a forrásokkal, hogy biztosítsák a szükséges védőfelszereléseket, de egyszerűen nem jutnak hozzá azokhoz.
Jelentős mértékben csökkent a tömegközlekedés használók aránya,
és zökkenőmentesen állt át a közösségi közlekedés a nyári menetrendre. Továbbá kérte az utazókat, jelezzék, ha valamelyik járat esetében zsúfoltságot éreznek.
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes megerősítette:
a szakszervezetekkel történt megállapodásoknak megfelelően megemelik a béreket és bevezetik a Budapest-pótlékot. Kitért arra is, hogy áttekintik a fővárosi költségvetést, amely „sok tekintetben irányadó már csak”.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Magyar drogbárók lefoglalt fegyverekeit bocsátja licitre a NAV
- A magyar kormány ebben az esetben végre a jó oldalon áll – Orbánék befogadnak
- Pályaválasztási horoszkóp – Mi illene hozzád, ha most kezdenéd?
- Nocsak, mi történt? Robert Fico támogatja Ukrajna EU-tagságát – Euro beszél…?
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
Hegedűs Imre
2020.03.20 18:00 at 18:00
Nem hallok semmit a videóból, csak látom, hogy Karácsony Gergely beszél. Miközben a hangszóró maximumra van beállítva.