Budapesti hétköznapok
Karácsony Gergely: ez nettó hazaárulás!
„Emlékeztek még Sukoróra? A kormány egy sukorói állami telket adott át magánberuházás érdekében egy külföldi befektetőnek. Az ügy bíróság elé került, ahol a feltűnő értékaránytalanság miatt előbb kimondták a szerződés semmisségét, majd börtönbe küldték azokat, akik aláírták. Miben különbözik a Rákosrendező átadása ettől? Csupán annyiban, hogy ez egy sokkal értékesebb telek” – hívta fel a figyelmet Karácsony Gergely az éppen a szemünk előtt zajló eseményre.
Nyilvános szerződést…!
Karácsony tovább ment: „nem hagyjuk, hogy eltitkolják a budapestiek elől a város aranytartalékát kiárusító szerződést. Sokszor követeltük már, hogy hozzák nyilvánosságra, pontosan miről üzletel a kormány mini-Dubaj ügyében az arab befektetőkkel. Ehhez képest úgy kötöttek szerződést mindenféle verseny nélkül, hogy annak minden részletét eltitkolják, a vételárat éppúgy, mint a befektető valós szándékait.
Ezért hétfőn adatigénylést küldtem a MÁV-nak és a Nemzeti Vagyonkezelőnek, az információszabadságról szóló törvénynek megfelelően bekértem a szerződést, annak minden mellékletével, függelékével együtt. Ha nem kapjuk meg a dokumentumokat a törvényes határidőnek megfelelően, perre megyünk.”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Friss hír!
Pár perccel dél után jelentkezett újra a főpolgármester: „Teljes homály: nem sikerült megugrania a nyilvánosságra hozatal nehéz feladatát a Nemzeti Vagyonkezelőnek.
A hétfői követelésünk nyomán ma megjelent a Nemzeti Vagyonkezelő honlapján a mini-Dubaj adás-vételi szerződés, első áttekintés után csak megerősödött a véleményem: ez nettó hazaárulás. Azt, hogy az arab befektető mit, hol akar építeni Budapest közepére, azt a szerződés mellékletei tartalmazzák, amit a képen látható módon sikerült közzétenni. Biztos véletlenül, persze…
Sok pereskedés lesz még ebből, most szólok, mert nem engedjük elherdálni Budapest aranytartalékát.
Az egyik, XIV. kerületi 29835/13 helyrajzi számon lévő 672346 négyzetméteres telek egy részén ez az elővásárlási jog a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt-t. illeti meg. Ez a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő cég.
Az érintett ingatlan a 29835/13 helyrajzi szám alatt lévő telek 347/672-ed része, amely a XIV. kerületi Tatai út 85., 87., 89., 91., 95. és a Tahi utca 112/B számú területre vonatkozik.
„Az ingatlan besrolása most kivett lakóház, garázs, egyéb épület, iroda és raktár. Ezt a területet veheti tehát meg elővásárlási joggal a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. Bár tulajdoni lappal és térképpel nem rendelkezünk, a címek alapján a következő térképen kékkel jelölt részről van szó:
fotó: telex.hu
A szerződésrészletet Vitézy Dávid is kiposztolta a Facebook-oldalára, szerinte „érdekes kérdés lesz, hogy ez hogy nem tűnt fel senkinek eddig az érintett cégnél és a fővárosnál. De ha ezzel tud most élni a Főváros, akkor élnie is kell.”
Szerző
Friss
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért