Ez a nap
Karácsony Gergely: mozgalmat kell létrehozni, amely körbeöleli a pártokat, civil szervezeteket
Ha holnap nem kezdik el építeni ezt a közösséget, amely azt is megmutatja, milyen célokat érdemes képviselniük, akkor máris elkéstek – nyilatkozta a Népszavának Karácsony Gergely.
Részletek az interjúból:
„A választás előtti utolsó három hónapban lettem miniszterelnök-jelölt és álltam bele az országos politika formálásába, a baloldal megújításába. Ezt szeretném folytatni, mégpedig alulról fölfelé: az önkormányzatoknál kell elkezdeni az építkezést, illetve létre kell hozni egy erős mozgalmat, ami képes összetolni az ellenzéket a Fidesszel szemben. Egyszóval helyi közösségeket kell építeni.”
„A taktikai szavazás Budapesten a baloldali jelöltek felé vitte a szavazatokat, a kisebb településeken – főleg mivel a baloldalon nem volt egység –, a Jobbik felé. Éppen ezért nem gondolom, hogy a baloldal örökre eltűnt a kistelepülésekről.”
„Félő, hogy a pártok külön-külön nem képesek bevonzani több embert. Aki ma politizálni akar, az még nem tudja hova megy, de úgy tűnik egyre kevésbé a pártokhoz. Ezt a „hovát” kellene kitalálni. Valamiféle mozgalomra van szükség, amelyik otthont ad a politizálni vágyóknak, és amelyik tolerálja, hogy az emberek nem egyes pártokhoz akarnak menni, hanem az összeshez egyszerre.”
„Nem hiszem, hogy ha az ellenzéki kerekasztal megfogalmazza, mit kellene tenni például a bölcsődei ellátásért, akkor a kormányfő a homlokára csap, és megköszöni, hogy megmondtuk a tutit. A kerekasztal arról szól, hogy létre kell hozni egy új politikai közösséget. Ez pedig beszélgetésekben születik.”
„Az új típusú ellenzék létrejöttének a tétje az, hogy Magyarországon egypártrendszer uralkodik, mint most – vagy létrejön a kétpártrendszer. Nincs harmadik választás. Nincs versengő pártrendszer – arról beszélni, hogy van, az egész egyszerűen árulás. Sok lúd nem győz disznót ebben a rendszerben.”
„…miközben rengeteg ember szeretne politizálni, és talán köztük van a jövő miniszterelnöke is, a pártok nem képesek bővülni. Egy olyan mozgalmat kell létrehozni, amelyik körbeöleli a pártokat, becsatornázza a civil szervezeteket, illetve megmutatja, milyen célokat érdemes képviselniük. És ha holnap nem kezdjük el építeni ezt a közösséget, akkor máris elkéstünk.”
„Ha a Fidesz beszántja az önkormányzatokat, akkor nyilván sokkal nehezebb lesz vidéki bázisokat létrehozni. De azért nagyon fontosak a tüntetések, mert az, hogy most, amikor gyakorlatilag nincs kézzelfogható cél, képes százezer ember kimenni az utcára, jól jelzi, hogy igenis létezik egy társadalmi korlát, amin a Fidesz keresztül eshet, ha meg akarja fosztani függetlenségüktől a bíróságokat, vagy épp el akarja törölni az önkormányzatokat.”
(Forrás: Népszava)
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’