Connect with us

Budapesti hétköznapok

Karácsony Gergely rendkívüli intézkedéseket jelentett be

Karácsony Gergely rendkívüli intézkedéseket jelentett be
Megosztás

Vészforgatókönyvet készít Karácsony Gergely, hogy a főváros talpon tudjon maradni a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetében. Az 51 milliárd forintos problémáért a főpolgármester az Orbán-kormány okolta. A működőképesség megőrzése érdekében a bíróságtól kérnek jogvédelmet, hogy az állam ne tudja inkasszózni a szolidaritási hozzájárulás összegét. Veszélybe kerültek a közszolgáltatások, a BKV-nál már számolják mennyit spórolhatnak járatritkítással.


Rendkívüli….

A Fővárosi Önkormányzat működőképessége határához érkezett, ezért rendkívüli intézkedésekre van szükség

jelentette be Karácsony Gergely. A főpolgármester hétfői, rendkívüli sajtótájékoztatóján megismételte, amit már sokszor mondott, hogy az Orbán-kormányt okolja a helyzetért. Mint mondta,

„öt éve kést kaptunk a hátunkba a magyar kormánytól, azóta folyamatosan születnek olyan kormányzati intézkedések, amelyek a főváros kivéreztetését célozzák, és a kést azóta jópárszor meg is forgattak”,

de helyzetértékelése szerint most már

nagy a baj, a város működőképességének megőrzése érdekében rendkívüli intézkedésekre kényszerülnek, bár eddig mindent megtettek azért, hogy a kormány büntetőpolitikájának hatását ne érezzék közvetlenül a budapestiek.

Karácsony szerint a legfontosabb kormányzati döntés a szolidaritási hozzájárulásnak nevezett extraadó bevezetése volt. Ezt azért említette, mert a múlt héten mondta ki a Kúria, hogy a főváros 2025-ös költségvetése nem szabályos, hiszen a Nemzetgazdasági Minisztérium által előírt szolidaritási hozzájárulásnak csak egy részét tüntették fel tervezett kiadásként, 89 milliárd helyett 39 milliárdot. A városvezetés azzal indokolja ezt, hogy az állam csak 39 milliárd forint támogatást ad Budapestnek, tehát összességében mintegy 50 milliárdos mínuszt jelentene a hozzájárulás megfizetése. Karácsony szerint

eljutottunk arra a pontra, hogy be kell avatkozni, hogy megvédjék a budapestiek pénzét.”

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>

Ezért a bírósághoz azonnali jogvédelemmel fordul a főváros a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos peres ügyben,

kérve azt, hogy

az Államkincstár ne inkasszózzhasson összegeket a főváros számlájáról.

Ha Karácsony szerint nem kapnak azonnali jogvédelmet, akkor már szerdán újabb 12 milliárd forintot emelnének le a főváros számlájáról, ami ha megtörténik, az év végéig nem tudja majd biztosítani az alapvető közszolgáltatásokat az önkormányzat. De mivel összességében 51 milliárd forint, amit a főpolgármester szerint alkotmányellenesen akar behajtani a fővároson az állam, fel kell készülni arra is, hogy mi lesz, ha nem kapják meg a jogvédelmet. Ezért a legrosszabbra is készülve

Karácsony felkéri a BKV-t, hogy állítson össze egy vészforgatókönyvet, hogy a közösségi közlekedésben mekkora és milyen jellegű kapacitás-csökkentéssel lehet a kieső ráfordítások nélkül is működni.

Kérdésre válaszolva a főpolgármester jelezte, azért csak a közösségi közlekedést és a BKV-s vészforgatókönyvet említette – és nem például a közvilágítást –, mert a több tízmilliárd forintos forrásvesztés mellett a kiadások érdemi, a szükséges nagyságrendbeli csökkentés más ágazatnál nem képzelhető el, csak a közösségi közlekedésben. Gyorsan hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy ha kijön egy szükséges járatritkítási szám, akkor azt meg is hozzák, de muszáj, hogy legyen vészforgatókönyv és tudatosuljon mindenkiben, hogy ez mit jelent. A közösségi közlekedésről azt mondta,

az 51 milliárd forint megspórolása azt jelentené, hogy a fővárosi közösségi közlekedés kapacitását a felére kellene csökkenteni, és ilyet 30 éve nem látott Budapest, szeretné, ha most sem történne ilyen.”

A szolidaritási hozzájárulás ügyében Sára Botond főispán fordult a bírósághoz, ő a teljes költségvetés megsemmisítését szerette volna elérni.

Bár ezt a Kúria visszautasította, azt kimondta, hogy a szolidaritási hozzájárulás esetében a teljes követelést, a 89 milliárdot kell feltüntetni a kiadások között.

Ám ezzel párhuzamosan a bevételeknél is feltüntethet a főváros újabb tételt, hiszen egy korábbi jogerős ítélet kimondta, hogy a hozzájárulást korábban jogszerűtlenül szedte be az állam, így az kamatosul visszajár Budapestnek. Vagyis a főváros tud azzal számolni a költségvetésben idén is, hogy a hozzájárulás összege körüli vitát bíróságon megnyeri.

Összehangolva….

Vitézy Dávid várospolitikus közösségi oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy

„…látom, megtalált a Harcosok Klubja, Szentkirályi Alexandra már ezerrel tolja az új közös lejáratókampányt Magyar Péterrel, Karácsonnyal és velem illusztrálva. Kevesen kritizálják nálam többet a Főváros jelenlegi működését, gazdálkodását, a BKV körüli korrupciós ügyeket – de ha valaki igazán tehet arról, hogy a Főváros nem fejlődik, az a plakátról fájóan hiányzó Lázár János.

Frakcióvezető asszony! Ideje lenne, ha fővárosi képviselőként néha a budapestieket is képviselné a kormánnyal szemben, és nem csak a kormányt Budapesttel szemben.

Az Ön “harcostársa”, Lázár János minden létező budapesti fejlesztést leállított, rohadnak a vasútvonalak, visszaadta az uniós pénzt a pályaudvarok fejlesztésére, fiókba tette a hévek fejlesztési terveit, “soha!” felirattal leállította a közparkok fejlesztését, semmi nem történt a reptéri gyorsforgalmi út vagy a Galvani híd fejlesztésével, egy külterületi vidéki autópálya-csomópont mellé próbálja száműzi az új Közlekedési Múzeumot.

Mit gondol ezekről? Miért nem szólal meg egyszer sem a budapesti fejlesztések érdekében? Az eskü, amit együtt tettünk le a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén, Önt is köti:

“képviselői tisztségemből eredő feladataimat Budapest fejlődésének előmozdítása érdekében lelkiismeretesen teljesítem, tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom.”

Sosem késő elkezdeni.

Szerző