Ez a nap
Karácsony: az MSZP-Párbeszéd meghallgatná a tanárok és diákok követeléseit

Az MSZP-Párbeszéd kormányra kerülése esetén meghallgatná a pedagógusok, diákok és szülők oktatási követeléseit – mondta Karácsony Gergely, az ellenzéki pártszövetség miniszterelnök-jelöltje sajtótájékoztatón.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke kifejtette, olyan oktatáspolitikát folytatnának, amely nem elzárkózik, hanem kifejezetten keresi a párbeszédet az érintettekkel.
Megerősítette, hatalomra kerülve visszaállítanák a 18 éves korig tartó tankötelezettséget, ingyenessé tennék az első diploma megszerzését, az oktatási kiadásokat pedig legalább a GDP 6 százalékáig emelnék.
Karácsony Gergely szólt arról is, az oktatás minden szereplője változást akar, mivel a magyar kormány rendkívül egyenlőtlen hozzáférést biztosít az oktatáshoz, ezzel pedig gyakorlatilag vesztes csatába küldi az országot, hiszen a jövőben a tudás minden korábbinál fontosabb lesz.
Az MSZP-Párbeszéd kormányfőjelöltje beszélt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) legfrissebb, az oktatás helyzetéről készített felméréséről. Elmondta, ez alapján a magyar oktatási rendszer és a magyar fiatalok tudása is leszakadóban van az európai versenytársakhoz képest. Példaként említette, hogy a kutatás szerint minden negyedik fiatal gyakorlatilag funkcionális analfabétaként kerül ki az iskolákból.
Hiller István, az MSZP választmányi elnöke is azt emelte ki, hogy olyan reformokra készülnek, amelyek az oktatás minden szereplője számára elfogadhatóak. Példaként említette, hogy támogatják a Tanítanék mozgalom követeléseit.
Karácsony Gergely kérdésre válaszolva erkölcsi győzelemnek nevezte, hogy a hódmezővásárhelyiek a kormányoldal megfélemlítő politikája ellenére is vasárnap délelőttig nagy számban vettek részt az időközi polgármester-választáson. Reménykeltő a magas részvétel – hangsúlyozta az ellenzéki politikus, aki további reakcióiban közölte, nyitottak további ellenzéki megállapodásokra.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Vitézy: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre – Vonatpótlásban a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 7., hétfő
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe
- Szűcs R. Gábor: egyszer végük lesz, de csakis törvényes úton. Különben nem tudunk meg semmit és akkor mit írunk a jövő tankönyveibe?
- Szanyi Tibor: hogyan ne legyen lakásunk?