Budapesti hétköznapok
Karácsony: tényleg nincs jobb dolgotok?
Miközben nap nap után tragikus csúcsokat dönt a járvány Magyarországon, miközben tudjuk, hogy minden szám és minden adat mögött emberi életek és sorsok vannak, miközben már saját szakértői szerint is kicsúszott a kontroll a kormány kezéből, már megint kicsinyes vádaskodásokra kell reagálni.
Még a nyáron utasítást adtam ki az idősotthonoknak a második hullámra való felkészülésről
A kormánytól augusztus közepén tájékoztatást kértem az idősotthoni protokollokkal, a kórházi fertőzések megelőzésével kapcsolatban.
Érdemi választ nem kaptam, csak egy hosszú tirádát a kormány „sikeres” járványkezeléséről. Sokra nem mentünk vele.
Sok a tisztázatlan dolog a kormány lélegeztetőgép-beszerzései körül
Egyszer talán kiderül az igazság, hogyan, miért, kiken keresztül ment el 300 milliárd forint közpénz. De most az a fontos, mégis hogyan képzeli a kormány a felelősségvállalást.
Szeptemberben még azt nyilatkozta a miniszterelnök, hogy korlátlanok a kórházi kapacitások, „talpig fegyverben” várjuk a járványt, ugyebár. Aztán már októberre kiderült, hogy ez nem igaz, a kórházi kapacitások kezdenek betelni, mire a szaktárca a 200 fő feletti ellátottal rendelkező idősotthonok számára írta elő a kritikus állapotú betegek lélegeztetését.
Csakhogy az idősotthon nem kórház
A lélegeztető gép pedig önmagában mit sem ér. Hiszen a non-invazív lélegeztető gépek működtetéséhez intenzív terápiás szakápolói végzettség szükséges, ám mivel az idősotthonokban intenzív terápiás szakellátást nem végeznek – azt a kórházakban teszik -, ezért az idősotthonokban szociális gondozói-ápolói végzettségű személyzet látja el a szociális gondozói-ápolói feladatokat, az intézményi orvosok pedig elsősorban belgyógyászok, illetve pszichiáterek.
A koronavírus-fertőzött, kritikus állapotú, vagyis lélegeztetésre szoruló betegeknek megfelelő mentő-, illetve kórházi intenzív ellátásra van szükségük, az ilyen ellátás tárgyi és személyi feltételei a kórházakban biztosíthatók, az idősotthonokban nem állnak rendelkezésre.
Ezzel együtt október 19-én levélben tájékoztattam Kásler miniszter urat
a fővárosi fenntartású intézményekben fennálló tárgyi és személyi feltételekről, egyben Kásler miniszter intézkedését kértem, hogy a gépi lélegeztetéshez szükséges szakszemélyzet intézményeinkben rendelkezésre álljon. Választ nem kaptam, csak egy rágalmazó és manipulatív sajtóközleményt. Ennél sokkal komolyabban kellene vennie a kormánynak a járványt és saját felelősségét. És én egészen másként képzelem azt a „munkakapcsolatot”, amit miniszterelnök úr szorgalmazott.
Márpedig erre nagy szükség lenne, ezt a járványt, a második hullámot már nem lehet politikai lózungokkal, sikerjelentésekkel, vádaskodásokkal kezelni
Felelősséggel lehet csak. Ennek része a korrekt tájékoztatás is. Ehhez kell tartaniuk magukat az idősotthonok fenntartóinak, államnak, önkormányzatoknak, egyházaknak, magánszolgáltatóknak akkor, amikor már 40-nél több otthonban van jelen a fertőzés országszerte.
Sajnos megjelent a járvány egy újabb fővárosi idősotthonban is, a helyzetről, az intézkedéseinkről folyamatosan tájékoztatunk.
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő