Connect with us

Kerítésen innen

Kásler: az orosz fél nagyvonalú felajánlása szerint hazánkban 3-5 ezer ember számára nyílhat lehetőség az orosz vakcina klinikai vizsgálatában való részvételre

kasler-miklos-miniszter
Megosztás

3-5 ezer ember számára nyílhat lehetőség az orosz vakcina klinikai vizsgálatában való részvételre – írta Facebook-oldalán az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós hozzátette: az a cél, hogy magyar emberek biztonságos és hatékony oltóanyaghoz jussanak.

Az orosz vakcináról részletes tájékoztatást kapott a magyar delegáció a moszkvai látogatásuk után. Szakembereink meggyőződtek róla, hogy a legmodernebb technológia és a WHO protokollok alkalmazásával készül az ottani oltóanyag

– számolt be Kásler Miklós.

Népszava megbízásából a Publicus Intézet által elkészített közvélemény-kutatásban arra voltak kíváncsiak, miként alakul hazánkban az állampolgárok COVID-19 elleni védőoltásokba vetett bizalma.

Az eredmények alapján a valószínűleg jövő tavasszal bárki számára elérhetővé váló koronavírus-vakcinák elfogadottsága hazánkban alig 20-36 százalék körül áll. A felmérésből megtudhattuk, hogy a magyarok többsége inkább az amerikai és európai fejlesztésű oltóanyagokat preferálja (31-36 százalék) az orosz és kínai készítményekkel (20-21 százalék) szemben.

Jól látszik, hogy hiába az igyekezet a politikusok és az egészségügyi szakemberek részéről,

a magyarok még mindig szkeptikusak a vakcinák biztonságossága kapcsán. Ahhoz, hogy létrejöjjön a lakosság körében a járvány terjedésének lelassítása szempontjából kulcsfontosságú nyájimmunitás, 60-70 százalékos átoltottság szükséges, ez pedig az előzetes adatokból kiindulva nem valósulhatna meg.

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük