Ez a nap
Kásler: „Imádkozzatok és dolgozzatok!”
Kásler prof szerint a földi élet két alapvető feladata: az ima és a keccsölés. Aki ezt teszi, biztosan nem vét a regnáló ellen. Felvetődik a kérdés: a 8 óra ima, és a 8 óra meló után a fennmaradó 8 órában mitévő legyen a polgár, aki Orbánnak tetsző életet akar élni?
Hiányos az itiner…..!
„A tízparancsolat a világ legtökéletesebb törvénykönyve és etikai kódexe, mert aki betartja, soha nem ütközik a törvénnyel, és megtalálja helyét a családjában, valamint az emberek között”
– hangoztatta az emberi erőforrások minisztere vasárnap Budapesten, az Istenhegyi Szent László Plébánia új óvodájának alapkőletételén.
Kásler Miklós azt mondta, miles Christianus, az áldott, irgalmas király, aki megkegyelmezett a legyőzötteknek, és felemelte, valamint társországgá tette Horvátországot, Szent László üzenetét továbbítja mindenkinek.
Ahhoz, hogy az egyén és a nemzet megtalálja a helyét, ez a fajta hozzáállás biztosítja a kiindulási alapot
– tette hozzá.
Beszélt arról is, Szent Benedek 1400 évvel ezelőtt azt hagyta örökül, hogy a munka és az imádság határozza meg az életet.
„Imádkozzatok és dolgozzatok!”
– fogalmazott Kásler Miklós Szent Benedek üzenetét ismételve. Az alapkőletétel előtt a püspök gyerekeket bérmált az istenhegyi Szent László templomban.
Szerző
Friss
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz