Banánköztársaság
„… keleti parti liberális elit”
Vajon a „nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárnak” van egyéb feladata is, mint a „kormány” által tudatosan űzött zsidózás „megfelelő” szinten tartása?
Ha az ember a Kovács Zoltán által összehordott temérdek sorosozásra, hasonlókra gondol, kételkedhet ebben.
Történt, hogy a Washington Post újságírójának, bizonyos Richard Cohennek megjelent egy írása Orbániáról. Tény, nem különösebben hízelgő. Kovács Zoltán pedig szokása szerint hivatalból fölkapta a vizet, és ezt üzente az amerikai újságírónak:
„Menj a francba!”
Finoman, cizelláltan megfogalmazott üzenet, méltó a jelenlegi magyar „kormányhoz”, és a Szijjártó Péter-i „diplomáciához”. De igazából nem ez ám Kovács Zoltán „válaszának” lényege! Még csak az sem, hogy „több mint 10 millió magyar” nevében kedveskedett – holott Cohen semmit sem írt például a határainkon túl élő magyarokról: kifejezetten Magyarországról, Orbániáról beszélt.
Nem az a lényeg, hogy az államtitkár valamennyiünk és a Magyarországon kívül élő magyarok nevében bunkóskodott. Nem bizony!
A lényeg ebben vagyon: „a keleti parti liberális elit döbbenetes tudatlanságának és arroganciájának” minősítette az írást. Tehát nem Richard Cohennek „válaszolt” valójában, hanem a döbbenetesen tudatlan és arrogáns keleti parti liberális elitnek…
Kovácsnak már praxisa van a sorosozásban
A prostisrácok vagy akár a „Magyar Nemzet”, a Hír TV Bayer Zsolton, Bogár Lászlón pallérozódott olvasóinak, nézőinek hiába magyaráznám, hogy mi is ebben a zsidózás: fölháborodottan utasítanák vissza az „inszinuációt”… A Városi Kurír olvasóit azonban nem nézem le annyira, hogy hosszasan magyarázkodjak. Elégnek gondolom annak megjegyzését, a „keleti parti liberális elit” nagyjából párhuzamba állítható a „körúton belüli”, „belvárosi” értelmiséggel…
Kovács Zoltán nem kezdő a „szakmában”: régóta sorosozik, bérencezik. A „keleti liberális értelmiség” (amely „döbbenetesen tudatlan és arrogáns”) kifejezés ennek megfelelően értelmezendő. Hívei – olvasván a veretes szöveget – automatikusan ki is egészítik: valamennyien Soros zsebéből mondják a magukét…
Bérencek, na: ott, a keleti parton… Tudatlanul és arrogánsan, ahogy kell…
Szerző
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is