Blogbazár
Kérdések Polt Péter és Pintér urakhoz a Borkai-ügy kapcsán
Borkai Zsolt nem azért alkalmatlan városvezetőnek, mert félrelépett, elkaszálható lett volna a dokumentált intim részletek nyilvánossá tétele nélkül. Ja, hogy az munkásabb…?
A mélyebb összefüggés….
Megítélésem szerint nekem nincs közöm a politikus magánéletéhez, ahogy a regnálónak sincs az enyémhez! És még valami: milyen lelkivilágú emberek vezetik az országot akkor, ha látható, hogy évek óta gyűjtenek az éppen aktuális ellenzékiek és regnálók egymásról kompromittálónak sejthető adatokat, anyagokat, fotókat? Lehallgatók és lehallgatottak országa lettünk?
Azt kapjuk és választjuk, amit megérdemlünk?
Ha már így esett és Borkai feleségén és gyerekein kívül még pár millió ember lehetett tanúja a polgármester és haverjai tivornyájának, felvetődtek olyan kérdéseket, amiket Horváth András közösségi oldalán megfogalmazott:
„Tehát: a felháborodáson-, a felvételek nyilvánosságra hozatalának etikai megítélésén-, a Fidesz sosem volt keresztény szellemiségén- és további élcelődéseken túl:
- Megindult-e már a büntető – vagy előkészítő – eljárás korrupciós bűncselekmények elkövetésének a gyanúja miatt az érintettek vonatkozásában?
- Nyomoz-e már a Kábítószer Osztály az ügyben?
- Tervezik-e vagyonosodási vizsgálat megindítását?
- Kenőpénzek elfogadásának gyanúja miatt zárolták-e már az érintettek számláit?
- Történt-e már házkutatás, foglaltak-e le számítógépeket vagy egyéb adathordozókat az ügyben?
- Meghallgatta-e már valamely ügyészi szerv Borkai Zsoltot vagy a szárnysegédjét?
Mindez annak a fényében fontos és érdekes,
hogy ilyen típusú eljárási cselekményeket azonnal lefolytattak pl. a teljesen megalapozatlan rágalmakra épülő, Pikó András és csapatát érintő ügyben, ahogyan a NER eddigi 9 éve alatt számos olyan civil személyt, közéleti személyiséget, civil szervezetet vagy éppen gazdasági vállalkozást érintően, akiknek csak az volt a bűnük, hogy valamilyen módon megpróbáltak tenni a demokratikus rendszer torzulásai- vagy éppen a vállalkozói szabadságot sértő jelenségek ellen.
Urak!
Az eddig napvilágot látott dokumentumok alapján az ügy hátterében szervezett bűnözői körök állhatnak, amelyek állami és önkormányzati források megcsapolására szerveződtek.
Nem lenne itt az ideje rámozdulni az ügyre?
S még egy idevágó kérdés, de már Borkai Zsolthoz:
A történtek fényében nem merült fel önben, hogy esetleg visszalép a polgármester jelöltségtől?”
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
Orbán András Lajos
2019.10.07 10:40 at 10:40
Senki ne is feltételezze, hogy ez a két szarjankó bármit is tesz ez ügyben 100% hogy nem !!!