Kerítésen innen
Keresztény értékeire büszke hazánkfiai-lányai „erősre” aljasodva – Ez 2020 Magyarországa?

Tudom, hogy nem lehet általánosítani, így megkövetem, akit esetleg megbántott a cím adás. Tény viszont, hogy október 1-én Budapesten késő esete olyat tett pár egyenruhát viselő, ami ellen minden jóérzésű embernek görcsbe szorul a gyomra és azt kiáltja: ezt ne!

„Budapest 2020!
Amikor az egyik legrászorultabb, marginális helyzetben lévő embercsoportot segítség helyett ilyen orvtámadás éri! Szégyelljék magukat az elkövetők! Kívánom nekik, hogy sosem kelljen egyetlen napot sem az utcán élniük…” – kezdte facebook-bejegyzését egy szemtanú.
„Tegnapi napon (október 1) 23:00 óra után nem sokkal megjelent a képen látható négy személy (három férfi, egy nő) a Madách Imre úton (Deák Ferenc tér mellett), egy sárga villogót használó autóból kiszállva, majd MINDEN FIGYELMEZTETÉS NÉLKÜL odamentek a parkoló autók mögött ALVÓ hajléktalan emberekhez és PAPRIKASPARY-VEL ARCON FÚJTÁK ŐKET!

fotó: facebook
Ezt követően elsétáltak!
A környező vendéglátóipari egységek munkatársai siettek a jajgató áldozatok segítségére, vizes palackokkal segítve a paprikaspray kimosását a szemeikből! Többek között egy kerekes székes, amputált lábú hajléktalan bácsi.
Pár perc múlva az elkövetők újra visszatértek és csak a szemtanú erőteljes fellépésének köszönhetően távoztak autójukkal a helyszínről.
Segítséget kérnék:
- Kik lehettek ezek a személyek?
- Hol lehet az intezkedéssel szemben panasszal élni?
- Vajon milyen jogalappal támadták meg figyelmeztetés nélkül a sértetteket?
Kérem akinek van használható, építő jellegű ötlete az ügy megoldásában, ossza meg! Ne történhessen meg újra!”
A kommentekből….
„Kozben jelentkezett egy masik szemtanu is, aki lefotozta a kocsijukat is. Ezek szerint valoban “kozterulet felugyelok”. Igy, idezojelben…”
„Megtörtént a feljelentés, a rendőrség foglalkozik az üggyel. Továbbá a Varos mindenkiert es az Utcajogasz is. A VII keruleti hivatal is visszajelzett. Ugyhogy remelhetoleg igazsag lesz szolgaltatva… Koszonom mindenkinek a segitseget!”
„A fotot pedig leszedem es retusalva rakom ki kommentbe mert elszabadultak az indulatok. Az onbiraskodok es gyulolkedok helyett bizzuk a rendorsegre a helyzet megoldasat.”
„Nem tudok mit mondani az egész posztra úgy eleve annyira szégyellem.”
Frissítés! Niedermüller kivizsgáltatta….
Szerző
Friss
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök