A kétezres évek elején a válságtünetek betegséggócokká állnak össze. A tájékozódási pontok eltűnőben. A szellembe, a kultúrába vetett bizodalom csökkenőben.
Egy harcot az ember - nemzet - vagy elveszít, vagy megnyer. Mindkettőt méltósággal illik viselni. Semjén beszédírója - eleget téve a megrendelői akaratnak - ezúttal is...
A hatvani Albert Schweitzer Kórház valamennyi betegszállítója felmondott, mert rengeteget kellett dolgozniuk nagyon alacsony bérért – számolt be róla az RTL Híradó. Itt hívjuk fel a...
"Debrecen népe! Íme, én a nemzet nevében Debrecen városát a magyar szabadság őrvárosának nyilatkoztatom, s az országgyűlést és kormányt a debreceniek becsületérzésének rendíthetlen sziklájára helyezem."
Az MSZP elnöke szerint csakúgy, mint 1848-ban, most is a sajtószabadságért kell küzdeni mert a mai kormányzó pártok mindent megtesznek, hogy ne legyen szabad sajtó.
A MÚOSZ március 15-i közleményének közreadását megtagadta az MTI, mivel az szerintük alapszabályuk azon pontjába ütközik, hogy: „a közlemény nem sértheti a közmédia szervezeteinek jó hírét...
Orbán Viktor március idusán immár sokadszor haknizza le a Múzeumkertet. A beszéd környezete érdekes metamorfózison esik át, hiszen ahogy csökken a magyar tapsolda, úgy növekszik a...
Ön is érezte, hogy valami nincs rendben? Most megnyugodhat, újabb akadémiák és sportcsarnokok építését ígérte Szijjártó, hangsúlyozva: a kormány különösen fontosnak tartja, hogy odafigyeljen a fiatalokra,...
A Felház névre hallgató gyülekezet az utóbbi hetekben nagy zsizsegésben van. Az eddig megszokott elektronikus médián való csapatépítés mellé beficcent egy kis pénz, megjelentek a plakát-fronton...