Abban egységes volt a hazai média - ritka pillanat - hogy a hétfői parlamenti ülésnappal kapcsolatban azt rebesgették, hogy az ellenzék valamiben töri a fejét. Hát...
Lassan kezd átmenni kabaréba az az igyekezet, ahogy egymást lekörözve, életre-halálra igyekszik bizonygatni az összes Fideszből kinőtt, vagy hozzácsapódni kívánó testület, hogy ő már nagyon régen és...
A kormánypárt pitisége sokakat felháborított, így volt vele Bogdán László, Cserdi polgármestere is. Csütörtökön kavart nagy vihart a XVI. kerületi képviselő-testület szavazása, ahol többszöri jelölés után...
Pálinkás József a felvidéki Pátria Rádió Szombat délután című műsorában Veiszer Alinda vendégeként azt mondta: egy hatalmi játék és zsarolás része lett a Magyar Tudományos Akadémia...
Az Orbán-rezsim propagandája "Soros-hadseregről" vizionál. Minden független civil aktivistát ide sorolnak, pláne, ha még pénzt is elfogadnak a Soros György által a nyitott társadalom erősítésére alapított...
A Fidesz-KDNP elutasítja a brüsszeli bevándorláspárti terveket – jelentette ki Kocsis Máté az Országgyűlés hétfőn kezdődő tavaszi ülésszaka előtt a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Hétfőn indul a parlament tavaszi ülésszaka. Az utolsó pillanatban, pénteken kora délután is egyeztettek az ellenzéki pártok arról, hogy milyen látványos akcióval hívják fel magukra a...
Törvénysértést követ el, ha visszatartja az MTA kutatóintézeteinek és kutatóhelyeinek támogatását - írja Bárándy Péter, Draskovics Tibor, Forgács Imre és Vastagh Pál a hvg.hu-nak eljuttatott közös...
Budapestre érkezett Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke, aki egyben a szocialista frakció csúcsjelöltje is a bizottság elnöki posztjára.