A kalapból újra előhúzott Cser Ágnes teszi a dolgát! Szerinte az egészségügy állapotáért nem a regnáló kormány, hanem Sólyom László a felelős, a kórházakban rendezett kórtermeket, műtőket,...
A sorositisz fertőző betegség, főleg a határon – pardon kerítésen – belül terjed és a tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan, mi sem bizonyítja ezt jobban mint...
Emlékezetes, hogy a 300 forintos vizitdíj mennyire felbőszítette a magyarok zömét. Ma visszanézve nevetséges az akkori ellenzék – ma regnáló – keltette hisztéria, hiszen aki normális...
Újabb szavazatvásárlást jelentett be a kormány, és most sem teltek meg az utcák a tiltakozók tömegével. Ezúttal 2,5 milliárdot adott a felhatalmazásunk nélkül. Rezignáltan vesszük tudomásul, hogy...
Kőszeg Ferenc, az 1990 előtti demokratikus ellenzék tagja, a Beszélő szerkesztője volt. Később az SZDSZ parlamenti képviselőjeként dolgozott az új Magyarországért. A Magyar Helsinki Bizottság jogvédő...
A 99. Korrupcióinfó kissé rendhagyó volt, ugyanis nem egy Hadházy Ákos által felfedett újabb ügyről szólt, hanem a kelebiai kínai vasút építését buktatta le újabb, elképesztő...
A második Orbán-kormány hatalomra kerülése után, egyik első lépésként einstandolta a több mint 3000 milliárd forintos magánnyugdíjpénztári vagyont. Az óriási összeg eltűnt, mint szürke szamár a...
Emlékeznek még, milyen elszántsággal hozta nyilvánosságra Kovács Zoltán és a többi fiú azt az Olaf-jelentést, amiben a 4-es metró visszásságaira hívták fel a figyelmet. Most csend...
Az alacsony beszerzési árak révén mérsékelni lehetne a lakossági energiaárakat – tudatta a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértő. Nyomatékosan kérjük Németh Szilárdot, ne védjen tovább minket az...