Tállai Andrásnak ma hatalmas szerencséje volt, hogy hogy nem egy kocsmában, hanem a parlamentben nem bírt magával, hiszen az előbbi helyen annak a tombolásnak, amit az...
Az Országgyűlés kedden több mint harminc ügyben tart szavazást, a parlamentben a veszélyhelyzet meghosszabbításáról is döntöttek. A kormánypárti képviselők – miután az ellenzékiek nem vettek részt...
A koronavírus okozta válság sok munkaadó jutalmazási rendszerére is hatással volt: a Profession.hu,állásközvetítő portál írja az mfor. Felmérése szerint idén a dolgozók kisebb arányban részesülnek béren...
Semjén Zsolt felült Lázár János mögé a tandemre. A volt kancelláriaminiszter már évek óta folyamatos harcot folytat a hazánkban megtelepedett nyugati kiskereskedelemi láncok ellen. Ebbe a...
Részleteket közölt a Legfőbb Ügyészség az Országgyűlés Mentelmi bizottságával arról, hogy pontosan miért kezdeményezi a vesztegetés elfogadásával gyanúsított Völner Pál immár lemondott államtitkár mentelmi jogát.
Tizenöt magyarországi egyház képviselője (akárkije) a minap közös nyilatkozatban, egyetértésüket kifejezendő, aláírásukkal látták el az alábbi mondatot: „…a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság...
Ebben az évben várhatóan 10-20 százalékkal emelkedik a karácsonyfa ára. Szakemberek szerint ez elsősorban a szállítási- és a munkabérköltségek növekedése miatt lehetséges. A lucfenyő méterenként 4-5...
A szakértők szerint nem szerencsés húzás az ellenzék csipkelődése Nem gondolja ártalmasnak az ellenzéki oldal kisebb nézeteltéréseit Horn Gábor. Az elemző szerint mind Gyurcsány Ferenc szombati...
Szijjártó Pétert a svéd állami tévében a riporter a demokráciáról faggatta. A külügyér szokásos módon kikérte magának, rátolta a felelősséget Önre, mint választóra, mert megbízik bennük...