Kerítésen innen
Kész a Nemzeti Összetartozás Emlékhelye -a száz méter hosszú árok- de még nem láthatjátok!
Tavaly nyáron egy kormányhatározat ból értesültünk arról, hogy 2020. május 31-ig – tehát a trianoni szerződés századik évfordulója előtt – felállítják a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyét, amely „magába foglalja a történelmi Magyarország 1913-as összeírás szerinti helységneveinek feltüntetését”.
…és lőn!
Elkészült a budapesti Nemzeti Összetartozás Emlékhelye, a műszaki átadás-átvétel a következő napokban lesz, de az emlékhely megnyitása csúszik
– mondta Wachsler Tamás, a Steindl Imre-program vezérigazgatója hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A vezérigazgató felhívta rá a figyelmet:
az Országház előtt megépített emlékhely elkészültét a koronavírus-járvány nem akadályozta meg, ugyanakkor az avatás egy későbbi időpontra csúszik
– írta az Origo.
A Kossuth tér és környékének 2011 óta tartó átalakítása során ez az első olyan emlékmű, amelyet nem visszaállítanak 1945 előtti formájába, hanem újragondoltak. Az eredeti Trianon-emlékmű ugyanis a Szabadság téren állt, a Kossuth térről is jól látható helyen. Ez volt a híres irredenta szoborcsoport, országzászlóval és azzal a Nagy-Magyarországot ábrázoló virágágyással, amelyet számtalan fotón és filmhíradóban megörökítettek. Ennek helyén viszont most egy gigantikus oszlop van, „Dicsőség a felszabadító szovjet hősöknek” felirattal, amihez senki nem mert hozzányúlni a rendszerváltás óta.
Egy éve a tervről….
Az Alkotmány utca Kossuth tér felé eső, száz méter hosszú szakaszán süllyedő rámpa falaira vésik majd a településének nevét véletlenszerű sorrendben. A rámpa végébe egy gránittömb kerül, közepében örökmécsessel, amely a nemzeti összetartozás gondolatát hivatott jelképezni, ami
legfeljebb 5 milliárd forintba fog kerülni.
Az elkészült árok áráról még nem jelent meg beszámoló, de minden bizonnyal erről is kapunk majd részletes tájékoztatást, hiszen jó, ha tudja az adózó, hogy mire költik forintjait.
Szerző
4 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
Gusztos István
2020.05.11 11:03 at 11:03
Hányni jár majd belé a lélek.
Kovács+Béla
2020.05.11 11:18 at 11:18
Ez legalább úgy kellett , mint éhezőnek egy falat kenyér ! Tuti , hogy meg se nézem , mégha az én adóm is benne van . Szomorú az ilyen tékozlás !
Lajos István Kulcsár
2020.05.12 07:18 at 07:18
Minden esetre a 10 éve tartó nemzet megosztó , árok ásó politikát nagyon jól szimbolizálja, de hogy a „nemzeti összetartozást?… az sem normális aki megálmodta a beteg agyában és az sem aki tervezte. Emlék hely az orbán banda mocskának.
Lajos István Kulcsár
2020.05.12 07:19 at 07:19
Egyetértünk!