Kerítésen innen
Két kiegyensúlyozott, jókedvű kormányfő, ha összeröffen: Orbán Viktor és Pham Minh Chinh
A képek magukért beszélnek! Pham Minh Chinh vietnami miniszterelnökkel találkozott csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök az újonnan megáldott Karmelita kolostor erre a célra kialakított termében. Mindkét kormányfő úgy nyilatkozott, hogy gyümölcsöző volt az eszmecsere.
A képek magukért beszélnek! Pham Minh Chinh vietnami miniszterelnökkel találkozott csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök az újonnan megáldott Karmelita kolostor erre a célra kialakított termében. Mindkét kormányfő úgy nyilatkozott, hogy gyümölcsöző volt az eszmecsere.
A képek mást mondanak
Orbán Viktor hivatalos közösségi oldalán demonstrálták a „felhőtlen örömöt”:
A hivatalos duma…
Orbán Viktor a találkozó után az MTI szerint arról beszélt, hogy
„a keleti nyitás politikája abból a gondolatból származott, hogy úgy éreztük, a világ gyorsan át fog alakulni, az erőviszonyok meg fognak változni és Ázsia felemelkedésére valamilyen választ kell adnia Magyarországnak”.
Ebből a szempontból Orbán szerint
rendkívül fontos Magyarországnak a vietnami miniszterelnök látogatása; olyan kontinensről érkezett, amely megállíthatatlanul emelkedik, és benne Vietnam is példátlan módon fejlődik, könnyű megjósolni, hogy az előttünk lévő korszak nyertesei közé tartozik majd
– idézték Orbán Viktort.
„Mi ebben az új világgazdasági rendszerben óriási lehetőséget látunk Magyarország számára, hiszen származását tekintve a magyar egy keleti nép. A Nyugathoz tartozunk, de Keletről jöttünk, értjük azt a világot, és azok az értékek, amelyek ott fontosak, azok a magyaroknak is fontosak: a tisztelet, az egyenrangúság, a család és saját nemzetünk szolgálata”
– fogalmazott a kormányfő.
Szijjártó olvasata
A fantasztikus fejlődést felmutató Vietnám óriási lehetőségeket nyújt az export- és beruházásorientált magyar gazdaság számára, amit a hazai kivitel évi százmillió dolláros rekordjának elérése és fenntartása is bizonyít
– közölte az MTI híradása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. Kiemelte, hogy hosszas tárgyalások eredményeként megszülettek azok a szükséges döntések, amelyek nyomán jelentősen bővülhetett a hazai baromfitermékek, orvosi eszközök és gyógyszerek kivitele. Arról is beszélt, hogy az export további növekedése várható, ugyanis már a finisben vannak azok az egyeztetések, amelyek lehetővé teszik majd sertéshús szállítását is Vietnámba. A tárcavezető továbbá kitért arra is, hogy rendkívül ambiciózus szabadkereskedelmi megállapodás jött létre az Európai Unió és Vietnám között, ennek értelmében a felek 2030-ra a vámok 99 százalékát eltörlik.
14 egyezmény
Szijjártó Péter bejelentette, hogy a következő napok során a magyar és a vietnámi kormány képviselői tizennégy egyezményt írnak alá.
Ezek közül a legfontosabb a külpolitikai együttműködésről szól, minthogy mindkét állam a béke pártján áll, és segíteni kívánja a rendezésben a háború sújtotta országokat
– tájékoztatott a miniszter, aki azt is kijelentette:
Hiszünk a békés és civilizált együttműködésben Kelet és Nyugat között. A miniszter végül kifejtette, hogy együttműködési egyezményt köt a két ország mások mellett a kultúra és a vízgazdálkodás területén is, utóbbinak köszönhetően felpöröghet a hazai technológiák kivitele.
Emellett fokozni kívánják a közös fellépést a nemzetközi bűnözés ellen is, ami nagyban hozzájárulhat a felek biztonságához. Szijjártó Péter azt is közölte:
tíz megállapodás jön létre magyar és vietnámi egyetemek között annak az együttműködésnek az alapján, amelynek keretében már ma is több mint 900 vietnámi hallgató tanul magyarországi felsőoktatási intézményekben.
Mindez képekben….
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat