Connect with us

Ez a nap

Két újabb nemzeti konzultációt is belengetett a Fidesz

Megosztás

Demográfiai kérdésekről, családpolitikáról, valamint az EP-választások előtt – a kormánypárti kampányt megtámogatva – európai kérdésekről lehet majd nemzeti konzultáció.

Nemzeti konzultációt tarthatnak a családokról és a demográfiai helyzetről a közeljövőben, de ilyen formában kérhetik ki a választók véleményét európai uniós kérdésekben is az európai parlamenti választás előtt – írta keddi lapszámában a Magyar Idők.

A cikk szerint Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Karc FM Álláspont című műsorában beszélt erről, bár a demográfiai kérdésekben a nemzeti konzultációt már Rogán Antal is felvetette a miniszteri meghallgatásán. Hidvéghi kijelentette, hogy a nemzeti konzultációt egy sikeres eszköznek tartják. Hozzátette, hogy az európai parlamenti választásra országjárással és óriásplakátokkal is készülnek majd.

Új emberek is bekapcsolódnak a Fidesz kommunikációjába

Hidvéghi Balázs a rádiónak azt is elmondta, hogy biztosan bekapcsolódnak majd új emberek a Fidesz kommunikációjába, de egyelőre még nem született döntés arról, hogy kik fogják a már ismert szereplőkön kívül tájékoztatni a párt nevében a közvéleményt.

A párt kommunikációs igazgatója továbbra is Hidvéghi Balázs maradhat, és várhatóan Kovács Zoltán lesz a jövőben is a kormányszóvivő, a kormányinfókat pedig Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tartja majd.

A Magyar Idők emlékeztet arra, hogy a Fidesz kommunikációjának eddigi képviselői közül többen nem kerültek be a parlamentbe – például Hollik István és Budai Gyula -, mások pedig a kormányban tevékenykednek majd államtitkárként – Németh Szilárd és Tuzson Bence -, ezért kevesebbet szerepelnek majd a tájékoztatásban.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Orbán újabb nemzeti konzultációval támad

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük