Banánköztársaság
Ki itt át akarsz kelni, hagyj fel minden reménnyel – hétköznapok Debrecenben
Tegnap, szombat dél körül, Debrecenben, a Nagyállomáson volt dolgom. Mivel a pályaudvar előtt nem ingyenes a parkolás, így a Petőfi téri aluljárón közelítettem meg a célállomást, és egy kicsit körbe is néztem. Ezt időnként megteszem, bízva a csodában. De Debrecen -tudjuk Adytól- a maradandóság városa.
Pár nappal ezelőtt a cívis város polgármestere, Debrecen 2030-ig szóló fejlesztési programjáról sajtózott.
Amiről beszélt, az úgy 600 milliárdba kerülhet, majdan. Elmondása szerint lesz itt új villamoskörgyűrű, -igaz a kettest jól megszívta a város- bővítik az egyetemet, és az egyetem előtt is szép évek állnak, ha az álmokból egykor valóság lesz.
Elhangzott az is, -úgy öt éve elég gyakran- hogy csillogó, villogó vasúti pályaudvara is lesz majd a dinamikusan fejlődő majdnem-fővárosnak
A vasúttal kapcsolatos megalomán terveket annyira lehet valószínűleg komolyan venni, mint a több mint egy évtizede befejezetlenül álló Latinovits Színházat. Majd egyszer érdemes lesz nekünk, debreceni polgároknak számon kérni Kósa urat, miért fogott olyan beruházásba, amelyre nem volt pénz, s amivel csak az udvari építők jártak jól, hisz’ ők időben a pénzükhöz jutottak.Persze évek múltán, majd a második évtized vége felé, a nemzeti színű szalag átvágásakor ,hallhatjuk a megszokott ömlengéseket.
De az emberek -bármilyen furcsa is- addig is közlekednek,
naponta több ezer ember fordul meg a vasútállomáson. /Most lehet kevesebben, de tegnap is több tucatnyi ember próbálta leküzdeni az akadályt./ Akiért nem jönnek a vonathoz autóval, hanem az aluljárón keresztül indul a tömegközlekedési eszközhöz, vagy éppen haza, elszörnyedve tapasztalja, milyen lepusztult maga az aluljáró és a környéke.
Az aluljáró felőli lépcsők alján egy kis tavacska várta a gondtalan utazókat
Így van ez mindig, ha az eső a NER-ben esni mer, de biztos az égieket is Soros pénzeli. Mivel kikerülhetetlen volt, mindenki igyekezett a három téglából „épített” kis hídon, lehetőleg száraz lábbal átkelni Debrecen patakján. Aki nem jól egyensúlyozott, máris a vízben találta magát. A kevésbé bátrak káromkodtak egy nagyot, és jókora kerülővel, szitkozódva, másik irányból lőtték be az állomást.
Az aluljáró lejáratainak a kövezete is hiányos, csoda, hogy még senki sem törte el a lábát. Mindenütt kosz, vizelet szag, és szemét. Árad az egészből a lepusztultság, a hanyagság, a nemtörődömség. A környék a város szégyenfoltja, úgy látszik a rekord költségvetésből gazdálkodó városnak nincs pénze arra, hogy legalább a lépcsőzetet kijavítsa, és mondjuk pár naponta nagytakarítást rendeljen el. Nem gondolom, hogy ennek a költsége agyon vágná az önkormányzatot.
Mi debreceniek „megszoktuk” a szemetet,
a kis tavat az aluljárónál, a télen jégpálya járdákat, az eltakarítatlan utakat, a nemtörődömséget. A kirakat fénylik, de ami mögötte van, arra kevésbé lehet büszke a Régi Városháza főnöke. De ha már az itt élők véleménye nem számít, gondoljanak arra, hogy a Debrecenbe érkező turisták egy része vonattal érkezik, s nem kevesen használják az aluljárót is. A mai állapotában a terület látványa, az idevetődő utazó számára enyhén szólva is igen lehangoló, barátságosnak, s vendégvárónak még csak véletlenül sem mondható.
Így várja „kedves” vendégeit a város?
Pedig Kósa Lajos országgyűlési képviselő is megmondta. Szerinte, a „magyar jövő” Debrecenben épül. A volt polgi a Debrecen 2030 programot magyar, patrióta, jövőt építő, nyitott szemléletű fejlesztésnek nevezte. Szerinte a siker kulcsa a debreceni Református Kollégium épületén olvasható: „Orando et laborando”, imádkozzál és dolgozzál. Debreceniként minden vágyam, hogy épüljön, szépüljön, és gazdagodjon a városunk. De addig, mi lesz a jelennel? Mi emberek imádkozni tudunk csak, dolgozni azoknak kellene, akiket ezért tartunk közpénzből.
Talán, ha az önkormányzat vezetői néha kiszállnának a szolgálati autójukból,
akkor még arra is futná, hogy a Petőfi téri aluljáró környékén a „középkori” viszonyokat megszüntessék. Esőzések követően, nincs egy illetékes elvtárs, aki oda küldene néhány embert, és rendbe hozatná velük a város eme büszkeségét?
Ha erre nem futja, akkor legalább készíttessenek egy Makovecz stílusú mozgatható hidat, az aluljáró tavacskájára.
/A fotókat 2020.június 13.-án készítettem. /
