Karácsony: az rendben van, ha bűnözőknek kiárusítják a Belvárost, de mindezt kivizsgálni már „jogszerűtlen”?!

A Fidesz józsefvárosi képviselőjelöltje által vezetett kormányhivatal, aki annak idején arra a „szakmai” álláspontra jutott, hogy felesleges idős embereken koronavírus-tesztet végezni, mielőtt visszaengednénk őket a kórházból az idősotthonokba, ismét bizonyította, hogy csupán egy kirakatintézménye a Fidesz-kormánynak – kezdte közösségi oldala bejegyzését Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.

Bajnai Gordon válasza a fideszes Kovács Péter vezette vizsgálóbizottság 29 kérdésére

Írásban válaszolt Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök a Városháza eladásának ügyében létrejött vizsgálóbizottság fideszes elnökének, Kovács Péternek, a válaszait pedig a Facebook-oldalára is kitette. Kovács összesen 29 kérdést tett fel Bajnainak, aki egy nyilvánosságra hozott titokban rögzített hangfelvétel szerint Gansperger Gyula korábbi fideszes gazdasági háttéremberrel a városháza megvételéről érdeklődő üzletemberekkel beszélgetett.

Gansperger Gyula számítógépét is elvitték a nyomozók, vagy attól félnek, hogy abban megtalálják az Orbán-család könyvelését?

A rendőrség is a Fidesz-propaganda eszköze lett, a nyomozó hatóságokat bevonták a politikai lejárató kampányokba – átlépték hát ezt a vörös vonalat is. Felelni fognak érte – kezdte közösségi oldala bejegyzését Karácsony Gergely…

Bajnai Gordon: a vizsgálóbizottság kérdéseit és az azokra adott válaszaimat is szándékomban áll teljes terjedelmükben a nyilvánosság elé tárni

Bajnai Gordon volt kormányfő levélben reagált a vizsgálóbizottság vezetőjének az őt ért vádakra. Megerősítette, hogy a megvalósult kétrendbeli bűncselekmény miatt büntetőfeljelentést tett.

Az „ügy” egy mondatban összefoglalható: fideszes pénzemberek meg akarták szerezni maguknak, vagy más Fidesz-oligarcháknak a Városházát, de mi nem adjuk. És pont!

Összeült ma a vizsgálóbizottság, ideje van, hogy kiderüljön, ki, kinek a megbízásából, miféle titkosszolgálati eszközökkel szervezte az orosz kompromat-módszer szerint hazug lejárató kampányt a városvezetés ellen. Az „ügy” egy mondatban összefoglalható: fideszes pénzemberek meg akarták szerezni maguknak, vagy más Fidesz-oligarcháknak a Városházát, de mi nem adjuk. És pont – foglalta össze a véleménye szerinti történteket Karácsony Gergely.

Itiner egyszerűagyú Fidesz-trolloknak – Ablak-zsiráf-egyszerűségű belolvasnivaló Karácsony Gergelynek

Fidesz logójával ellátott felhívást küldtek szét regnálóék a tajekoztatas@fidesz.hu e-mail címről kedden este, amiben sorvezetőt adtak ahhoz, hogy milyen témák felemlegetésével lehet a budapestiek csalódottságának hangot adni a fővárosi közmeghallgatáson.