Connect with us

Kerítésen innen

Szép, új, ostoba világ! Varga Judit és Szijjártó is ott ül a privatizált egyetemeket átvevő alapítványokban

Elindul a tanár-szakmunkás képzés! - Eddig csak a fizetésük volt annyi, most már a tudásuk is az lesz...
Megosztás

Sajtótájékoztatót tartott csütörtökön Bódis József felsőoktatásért felelős államtitkár, amelyen ismertette, kik lesznek annak a hat alapítványnak a kuratóriumi elnökei, amelyek

  • a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem,
  • a Széchenyi István Egyetem,
  • az Miskolci Egyetem,
  • az Állatorvostudományi Egyetem,
  • a Neumann János Egyetem,
  • és a Soproni Egyetem

fenntartásáért lesznek felelősek.

Augusztus 1-től…

A sajtótájékoztatón elhangzottakról szóló minisztériumi közlemény szerint Bódis azt mondta, a kuratóriumok vezetőinek kiválasztásánál szempont volt,

„hogy értsenek az adott szakterülethez, a felsőoktatáshoz, illetve a kialakítani kívánt új világhoz, amely felé a felsőoktatási intézményeket kívánjuk vinni”.

Az egyetemekre köszöntő új világot képviselik majd:

  • Náray-Szabó Gábor akadémikus az Állatorvostudományi Egyetemet átvevő Marek József Alapítvány élén,
  • Varga Judit igazságügyi miniszter a Miskolci Egyetemet átvevő Universitas Miskolcinensis Alapítvány élén,
  • Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál igazgatója a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány kuratóriuma élén,
  • Csizmadia Norbert, a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Alapítványának (PADMA) elnöke a Neumann János Egyetemért Alapítvány élén,
  • Csányi Sándor, OTP-vezér a Soproni Egyetemért Alapítvány élén,
  • Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria Zrt. HR-igazgatója a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány élén.

Szijjártó Péter sem marad hoppon….

A Széchenyi István egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumába a közlemény szerint beül még a Győrből induló Szijjártó Péter külügyminiszter is, azt pedig már a Kisalföld írta meg, hogy a testület tagja lesz Dézsi Csaba András Győr fideszes polgármestere, Pápai Lajos nyugalmazott győri megyés püspök, és Bokor József, az egyetem járműipari kutatóközpontjának vezetője is.

Az új modellben az érintett hat egyetem alapítványa saját tulajdonba kapja majd azokat az épületeket, amelyekben működnek, az oktatóik pedig elvesztik közalkalmazotti státuszukat, és munkaviszonyba kerülnek át.

Bódis szerint mindez béremelkedéssel jár majd:

„2021-ben és 2022-ben is 15-15 százalékkal magasabb bértömeget nyújtunk az intézményeknek, emellett teljesítményarányosan kedvezőbb bért és anyagi elismerést kaphatnak a kollégák”

Egy különbség viszont lesz az alapítványi modellbe elsőként átkerült Corvinus Egyetem működéséhez képest:

a most modellt váltó intézményekben megmarad az állami ösztöndíjas képzés.

A kormány a jövőben több intézménynél is hasonló modellváltást szeretne, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kiszervezését már bejelentették, a Szent István Egyetem modellváltása pedig év végéig zajlik le – közölték a sajtótájékoztatón.

Összevonások jönnek az agráregyetemeknél

Új bejelentés, hogy augusztus 1-től új gigaegyetem születik a felsőoktatásban: a Szent István Egyetembe tagozódik a megszűnő Kaposvári Egyetem, a Pannon Egyetem Georgikon kara, és az Eszterházy Egyetem gyöngyösi Károly Róbert campusa.

A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi kara pedig átkerül az Óbudai Egyetem szervezetébe.

Forrás

gázolt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük