Kívánom Vezsenyi tanár úrnak, hogy éljen sokáig, ám mihamarabb vegyen elégtételt a makói tankerületi fősenkin. Azonban azt is kívánom neki, hogy ne legyen egyedül!

Bebólint a nem túl dicső múlt

1925. március 25-én a Szegedi Új Nemzedék című lapban megjelent egy vers Tiszta szívvel címmel. Szerzője, József Attila, szegedi bölcsészhallgató meg is kapta magáét Horger Antal dékántól: “Ön középiskolai tanár ilyen felfogással nem lehet, ilyenre nem lehet oktatni a magyar ifjúságot…”

2020 júniusában pedig egy ilyen levél született a makói József Attila Gimnázium testnevelő tanárának, Vezsenyi Lászlónak írottan: “Ön a makói József Attila Gimnázium pedagógus munkakörben foglalkoztatott közalkalmazottjaként /…/ az iskola tanárához méltatlan módon, nem kellő komolysággal és szakmaisággal oktatott”.

József Attila a vasalódeszkán?

József Attila tiszta szívvel gondolt volna betörni, s ha kell, embert is ölni, minthogy harmadnapja nem evett, se sokat, se keveset. Vázsonyi László pedig csak ‘úszott’ egy vasalódeszkán, bár láthatóan jó húsban, no!

Horger Antalról azt tartja a fáma, hogy eléggé gyűrött magánélete volt, s ennek megfelelően frusztrált is. Azt nem tudjuk, hogy hívják a Vázsonyi tanár urat kioktató tankerületi fősenkit, de ez nem nagy baj, mert a nevét így legalább nem jegyzi meg a történelem.

Kultúráltan csak annyit tudunk javasolni az ilyen senkiknek, hogy menjenek a “3.14-csába”!

Horger dékán úr azt vágta József Attila fejéhez, hogy “Kérem! A verse megjelent.” A makói tankerületi fősenki hasonlót gondolhatott Vázsonyi tanár úrról, hogy tudniillik a vasalódeszkás videója megjelent.

Ahogy egy kinyomtatott verset, úgy ma egy videót sem lehet visszavonni. Nagy kár, hogy Vázsonyi tanár úr nagy nehezen levetette az egyébként Civil Kurázsi Díjas videóját a világhálóról, ami pont arra volt elég, hogy a magyar sajtó, s nyomában a fél ország újólag megossza.

Nem középiskolás fokon

József Attilának 12 évébe tellett, mire Horger Antalon elégtételt vett a a saját 32. születésnapjára, mondván, hogy ő a népét nem középiskolás fokon fogja tanítani. Mi tagadás, ezt be is váltotta, bár inkább korábban, mint később, hiszen abban az évben meg is halt.

Kívánom Vázsonyi tanár úrnak, hogy éljen sokáig, ám mihamarabb vegyen elégtételt a makói tankerületi fősenkin. Azonban azt is kívánom neki, hogy ne legyen egyedül!

Amiről most szólok, az a szolidaritás. Népünk és nemzetünk beteges képmutatására jellemző, hogy a szolidaritás szót a jótékonykodás szintjén éli meg, azaz szolidaritásnak hiszi, ha valaki ad valamit egy rászorulónak. Márpedig a szolidaritás – szó szerint is – azt jelenti, hogy sziklaszilárdan odaállok valaki mellé az ő küzdelmében, ezáltal a másik ember csatája az én csatámmá is válik.

A szolidaritás tehát annyit tesz, hogy kiállni egymásért.

Pár éve Kanadában jelentősen felemelték az orvosok bérét. Mert akkor így döntött a kanadai kormány. A kanadai orvosok erre közölték, hogy addig nem veszik fel a plussz pénzt, amíg az ápolók bérét is fel nem emelik. Hatott.

Szolidaritás itt és most

Ma, Magyarországon, a kiválasztott egészségügyisek sajnos egyelőre némán tűrik, hogy állítólag kapnak fél millió forint jutalmat (ha kapnak), miközben a gyógyszerészek, a mentősök és sokan mások egy fityinget sem. Nos, óvom őket ettől a gyávaságtól. Ha van bennük szikrányi szolidaritás, akkor nem veszik fel ezt a pénzt, akkor sem, ha harmadnapja nem ettek.

A közalkalmazottaknál sem jobb a helyzet. A bent maradók némán tűrik, hogy a szakiskolai oktatókat, az állami kulturális szférában dolgozókat kihajítsák a státuszukból, s úgymond ‘piaci’ munkavállalókként legyenek kénynek-kedvnek kitéve. Márpedig az elemi szolidaritás azt diktálná, hogy álljanak bele a közös ügybe, s mondják azt, hogy ‘vagy mi mindannyian…, vagy senki közülünk’!

Gyáva tanárok csak gyáva ifjúságot tudnak nevelni

A tanárok egy évtizede tűrik a megaláztatásokat, abban a hitben, hogy ezzel a diákok érdekeit szolgálják, s inkább az ő lelkük pusztuljon, mintsem a jövő nemzedékeié. Szép önfeláldozás. Csak éppen értelmetlen.

Ha a nevelők a gyávaságra mutatnak példát, akkor a jövő nemzedékeit megfosztják a szolidaritás erejének élményétől. Gyáva tanárok csak gyáva ifjúságot tudnak nevelni.

S hogy egy másik nagy tanítót, Bibó Istvánt idézzem, “Demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni”.

Nos, ha Magyarország egyik fele a gyönyörtől, a másik fele pedig a félelemtől fossa össze magát, az még mindig csak annyit tesz, hogy demokrácia helyett a szarban vagyunk.

Vázsonyi

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét