Kerítésen innen
Ki lakta le a honvédség „nem kormánygép” kormánygépeit? — Most közel 14 milliárdért pofozzák helyre

Megvan, ki szervizeli és tartja üzemben a következő években a Magyar Honvédség két Airbus-át, melyeket előszeretettel használ útjai során Orbán Viktor és más kormánytagok is.

A miniszterelnök például ilyen géppel ruccant ki Milánóba, hogy megnézzen egy előadást a Scalában, ám a kabinet ettől függetlenül önérzetesen utasítja vissza ha a repülőket kormánygépnek nevezik.
Azt sem lehetett tudni, hogy kiadják a munkát
Az csupán június 3-án derült ki, hogy a honvédségi pályázatokat is kezelő Védelmi Beszerzési Ügynökség egyáltalán tendert írt ki három éve vásárolt, Airbus A319-112 típusú gépek karbantartására. Mint a pályázati felhívást kiszúró hvg.hu megjegyezte:
eddig azt sem lehetett tudni, hogy a „nem kormánygép kormánygépek” üzemeltetését eddig sem a honvédség látta el, hanem külsős vagy állami cég.
Két hét alatt lezavarták
A Védelmi Beszerzési Ügynökség nettó 13,85 milliárd forintos becsült árral hirdette meg a 2020 júliusa és 2026 márciusa között elvégzendő munkát, méghozzá gyorsított eljárásban, két hetes határidővel.
A felhívásra egyetlen cég jelentkezett, ami éppen ennyiért, 13,85 milliárdért vállalta is az öt évre szóló megbízást – derül ki a hétfői uniós közbeszerzési értesítőből.
Évi négymilliárd is elmehet karbantartásra
Mivel a két gép a korábbi kormányzati közlés alapján
legfeljebb 20 milliárd forintba kerülhetett, a fenntartásukra szánt évi akár 2,7-4 milliárdos keretösszeg igen csak borsos árnak tűnik.
Az pedig külön érdekes, hogy a Védelmi Ügynökség szerint azért kellett gyorsított eljárással új fenntartói pályázatot kiírni, mert a korábbi szerződés büdzséje előre előre nem látható többletfeladatok és
„a rendkívüli járványhelyzettel kapcsolatosan megnövekedett igénybevétel” miatt kimerült.
Eközben pontosan tudható, hogy a honvédségi Airbus repülők egyáltalán nem vettek részt a védőfelszerelések Magyarországra szállításában
A csomagokat túlnyomórészt a Wizz Air gépei hozták, egy hétmilliárdos megbízás fejében; a két Airbust így legfeljebb katonai, még inkább kormányzati utak foglalhatták le a járvány első hulláma idején.

A pályázaton egyedül befutó cég,
az Aeroplex
a Magyar Nemzet információi szerint a 2018-ban már a gépek rendszerbe állításában is segédkezett. Az egykori Malév-leánycég tulajdonosa most az állami Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt – és az MNV gyakorolja a Védelmi Beszerzési Ügynökség tulajdonosi jogait is.
Vagyis, az ötéves szerződésben szereplő közel 14 milliárdos tétel a jelek szerint egyik állami zsebből a másikba vándorol.
VIA Népszava

Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel
Pingback: Hadházy: ha tudja valaki, hogy kiért ment, vagy kit vitt Grazba a honvédségi luxusrepülő, annak fizetek egy sört! - Városi Kurír