Kunetz doktor: …a következmény esetlegesen megmenthető gyermeki életekkel mérhető!

Óriási bajban, gyakorlatilag összeomlóban van a a Szolnoki Hetényi Géza Kórház a humánerőforrás-hiány miatt, és ez sajnos már gyermekek életét is veszélyezteti. Ráadásul ez az állapot nemcsak most ideiglenesen a nyári szabadságolások alatt áll fent, hanem ez így is marad egyelőre – foglalta össze a helyzetet Dr. Kunetz Zsombor közösségi oldalán.

Gabonaexport-stop, viccelsz? Egy szakember darabokra szedi Orbán rendeletét- Exkluzív

Ahogy az felénk lenni szokott, természetesen most sem mondott teljesen igazat a kormány, ugyanis nem betiltotta a gabonafélék külföldre szállítását, csak bejelentéshez kötötte. Vagyis a tranzakciót be kell jelenteni a NÉBIH-nek, ami aztán harminc napon belül reagál, hogy az állam érvényesíteni akarja-e az elővásárlási jogát, és ha nem jelentkeznek, akkor mehet a szállítás. Megkérdeztünk egy valódi szakértőt.

Szelektív Fidesz-emlékezet: az oroszok a szerződött vakcina mennyiség negyedét szállítják – „brüsszelezés mintájára egy kis moszkvázás (szentpétervározás)?”

Nagyot változott a Fidesz-világ! 2021-re elérkezett a „ruszkik, haza” stádiumból a „bezzeg az oroszok” állapotba. Ha figyelik, arról minden kormány-megszólaló említést tesz, ha mikrofonközeli állapotban van, hogy „Brüsszel” nem szállítja rendesen a vakcinát, de arról nem esik szó, hogy a régi-új haver, az orosz szerződött fél ugyanebben a cipőben jár.