Tudta, hogy Magyarországon nem csak az emberek között létezik az orbáni árok, de a szemét sem pártsemleges. Van keresztény nemzeti szemét, ami ibolyaillatú, és van a...
A szokásosnál 20 százalékkal több, összesen hatezer riasztásuk volt a mentőknek a kánikulai hétvégén - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője hétfőn az MTI megkeresésére.
A Nemzeti Alaptanterv készítői mindenkire gondoltak, már az óvodákban lehet csak úgy ballibesen boldogan játszódnia a gyereknek. Igazuk van, teljesen kidobott 3-4 évről lenne szó, ami...
Budapest belvárosában és Nyugat-Magyarországon a lakások tizedét már külföldiek vásárolják, a legmagasabb értékű ingatlanokat a kínaiak.
Az Elios szlovák leányvállalatának egyik alapítója is felbukkan abban a cégben, amely szabálytalanul nyert közvilágítási pályázatokon.
Ősztől a kenyérért és a sertés húsért 10-10 százalékkal többet kell majd fizetni. Európában és Magyarországon ugyanis sokkal kevesebb gabona termett.
Nem hosszabbít szerződést a TV2 csoport a foci-blogger Kele Jánossal aki a Spíller tévén volt a Premier Legaue közvetítések szakkommentátora.
Ujhelyi Európai Parlamenti képviselő, az MSZP EP-választási kampányfőnöke vasárnap szokásos kinyilatkoztatásában tudatta, hogy az MSZP a Fidesztől ellesett módon átfogó konzultációt indít. Mivel keretei korlátozottak, így interneten...
Az óvodai nevelés országos alapprogramjának módosítása értelmében szeptembertől hangsúlyosabb feladattá válik a nemzeti identitástudat erősítése.