Kerítésen innen
Kifizetődőnek tűnik Szijjártó Péterrel haverkodni – Dzsudzsák után jön a sí-haver
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közvetlen környezetéből érkezett a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. új vezérigazgatója, Szabó Kristóf – tudta meg a Magyar Hang.

A cikk megjelenése után Szabó törölte közösségi oldaláról Szijjártót – a „NER-es XXl. század”?
Szabó Kristóf lelkes Facebookozó, így nem fukarkodott a Szijjártó famíliával töltött napok dokumentálásával. Úgy tűnik, ciki lett a sok fénykép és adat -az egyiken az adriai jachtozás luxusát sem megvető miniszter is feltűnik háttal, egy gyermeket magához ölelve. A miniszter felesége több közös képen is szerepel Szabóval és feleségével. Ezek alapján Szijjártó és az új vezető ismeretsége hosszabb időre nyúlhat vissza. A bejegyzés szerint a társaság január–február fordulóján síelhetett a Salzburg közeli síterepen. Szabó a közösségi oldala szerint egy évvel korábban is járt Obertauernben, és Szijjártó Péter neje akkor is ott volt- ugyanis a portál cikkét követően törölték azokat.
Főnök – beo két jó barát…..
A tárcavezető és az állami tulajdonú HEPA új vezérének ismeretsége, feltételezhető jó kapcsolata azért figyelemre méltó, mert az ügynökség tulajdonosi jogait éppen a Külgazdasági és Külügyminisztérium gyakorolja.
Ez a külügy háttérintézménye, amely a miniszter és a tárca keze alá dolgozik.
A cég lényegében a hazai kis- és középvállalkozásoknak nemzetközi piacot ígérő, de átláthatatlanul működő Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. romjain jött létre. Cégjogilag a több milliárd forintos veszteséggel és botrányok árnyékában kimúló Kereskedőházat is a HEPA olvasztotta magába.
Az ügynökség világgazdasági prognózisokat,
elemzéseket, háttéranyagokat készít, kereskedelmi promóciót lát el, az exportlehetőségeket kutatja, és az ország gazdasági érdekeit érvényesíti külföldön.
Ennek érdekében hat partnerirodát nyitottak Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában.
A HEPA pénzügyi beszámolója szerint – a súlyosan veszteséges kereskedőházzal szemben – szolid nyereséggel zárta a 2018-as és a 2019-es évet is (42 millió, illetve 67 millió forint).
További részletekért kattintson!
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe
- Szűcs R. Gábor: egyszer végük lesz, de csakis törvényes úton. Különben nem tudunk meg semmit és akkor mit írunk a jövő tankönyveibe?
- Szanyi Tibor: hogyan ne legyen lakásunk?
- Orbán-görbetükre: egészséges és történelmileg megalapozott az önbizalmam, miért kéne kishitűnek lenni?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 6., vasárnap
Pingback: "Minden Idők Legkevésbé Külügyminisztere" New York-i edzése - Városi Kurír