Connect with us

Kerítésen innen

Kin feszül a „baloldali aktivista” poló? – csúcsrajáratott hiszti a konzultációs ív körül

orulet-katar
Megosztás

„A baloldal újabb szintet lépett a gyalázatos akciókban: már nem csak kamuvideókat gyárt, a nemzeti konzultációs íveket is lopja” – közölte a Fidesz országgyűlési frakciószóvivője szombaton sajtótájékoztatón Debrecenben.

A videót nem mellékelte…..

Halász János azt mondta,

egy videofelvétel került napvilágra, amelyen az látszik, hogy egy baloldali aktivista kilopkodja a postaládából a nemzeti konzultációs kérdőívet.

Nyilván ez annak a törvénytelen akciónak a része,

amit a baloldal hirdetett, meg akarják akadályozni a nemzeti konzultációt, begyűjtik, és ezek szerint ellopkodják az íveket – fejtette ki a politikus.

Halász János szerint

„így akarják megint elhallgattatni a magyar embereket, hogy elmondják a véleményüket a bevándorlásról, a járvány elleni védekezésről, Magyarország gazdasági szuverenitásáról, és az unokáinkat is eladósító második Soros-tervről”.

Szégyen, amit művelnek,

kamuvideókat gyártanak, lopkodnak, és a nemzeti konzultáció támadásával azt is egyértelmű teszik, hogy most sem a magyar emberek oldalán állnak – mondta Halász János Debrecenben.

Kiváncsiak lennénk arra, hogy miből ismerte fel a Fidesz-politikus, hogy baloldali aktivistával van dolga és hol tekinzhető meg a mindent leleplező felvétel, no meg azt sem ártana tudni, hogy miként sikerült elkapni a világraszóló eltulajdonítást.

rendőri erőszak

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük