Szombaton egy nappal Nagy Imre újratemetésének évfordulója előtt a Magyar Nemzet közreadta minden kísérőszöveg nélkül Orbán Viktor akkori beszédét. A Városi Kurir ezek után kötelességének érzi, hogy a többi akkor  elhangzott beszédet is közreadja -természetesen változtatások nélkül-  az elhangzás sorrendjében, a nap folyamán. Király Béla (1902-2009) 1956-os szabadulása után Budapest nemzetőrparancsnoka volt. 1990-től országgyűlési képviselőként tevékenykedett, majd az Orbán- és a Medgyessy kormány katonapolitikai tanácsadójaként dolgozott.


1958. június 17-én, amikor a borzalmas hír az Egyesült Államokban ért, Kéthly Annával kijelentettük, hogy addig nem tesszük a lábunkat a magyar állam területére, amíg a magyar népnek nem lesz lehetősége arra, hogy nyilvánosan kifejezhesse tiszteletét Nagy Imre és vértanútársai iránt. Ez a nap ma elérkezett, ha Kéthly Anna élne, ő is bizonyára itt lenne.

Amikor temetjük vértanúinkat, tanuljunk is tőlük!

Földbirtokreformot akart Nagy Imre, de a sztálinisták terveivel ellentétben a földet nem államosítani akarta, hanem azoknak a kezébe kívánta adni, akik megművelik, hogy erős, gazdag, boldog parasztság lehessen a nemzet egyik szilárd pillére. Amikor a második világháború alatt a moszkvai rádió magyar adásaiban a Hitler elleni harcra buzdította hallgatóit, szavaiból a nemzet sorsa iránti aggodalom sugárzott. A sztálinisták ekkor kezdték őt “nacionalistá”-nak bélyegezni. Első miniszterelnöksége alatt (1953-1955) a “kis magyarok” műveltségének fokozására kívánt iskolareformot bevezetni. 1956-ban a nemzeti függetlenség apostola lett. Tanuljunk Nagy Imrétől: magyar hazafiságot!

A Kommunisták Magyarországi Pártjának II. kongresszusán 1930-ban nyíltan szembeszállt a sztálinistákkal a földreform kérdésében. A bolsevista gondolat megsértéséért ekkor bélyegezték először “revizionistá”-nak, ami akkor főbenjáró bán volt. – “Soha nem fogok vigyázzba állni az Internacionálé előtt!” – vágta vissza Nagy Imre. A szovjetunióban töltött tizenöt év alatt a sztálinisták frakciós küzdelmekben emésztették fel energiájukat, túllicitálva egymás szovjethűségét. Ő tanult, kutatott a Nemzetközi Agrártudományi Intézetben, a felszabadulásra készülődő haza újjáépítésén gondolkodott. Tanuljuk meg Nagy Imrétől azt, hogyan kell a nemzetért fáradhatatlanul dolgozni, bárhová vet is bennünket a sors!

Magyarországon, a fordulat évében tiltakozott a parasztságnak nyájként, kolhozokba terelgetése, az emberi jogok tömeges megsértése, a szakszervezetek és koalíciók pártok megsemmisítése ellen

Nagy Imre 1947-48 körüli cselekedeteire emlékezve, engedjék meg, hogy tolmácsoljam önöknek a parlament volt elnökének, Varga Bélának, és Budapest volt polgármesterének, Kővágó Józsefnek közös óhaját, hogy a “nemzet hálája kísérje őt és vértanútársait”. Első miniszterelnöksége idején, Nagy Imre a szovjet építmény lebontásába kezdett: kinyittatta az internálótáborok kaput, megkezdte a politikai elítéltek rehabilitálását, megengedte a földműveseknek, hogy elhagyják a termelőszövetkezeteket és visszatérjenek a magángazdálkodáshoz, a nehézipari beruházások túlerőltetése helyett a fogyasztói ágazatokat támogatta. “Revideálta” a bolsevista elméletet és annak gyakorlati változatát, a szovjet rendszert. 1956-ban a demokrácia és a nemzeti függetlenség államférfiává avatta a forradalommal együtt emelkedő nemzetet. Tanuljuk meg Nagy Imrétől, hogy a szabadságért való küzdelem addig tart, amíg egy személy is szolga!

Nagy Imrét egy világ választja el a sztálinistáktól abban, hogy tudta: hogyan lehet s kell az ideológiát alkalmazni a kormányzásban

A sztálinisták bilincset kovácsoltak az ideológiából és azzal verték vasra a nemzeteket. Számukra az ideológia volt az első és az ember a másodlagos. Hazánkat is az ideológia áldozati bárányává tették, hogy kiszolgáltassák népét a politika farkasainak. Ezzel szemben Nagy Imre az utilitarizmus szellemében az ideológiát úgy kívánta alkalmazni, hogy vele a legtöbb magyarnak a legtöbb jót juttathassa. Ha kellett alakította, “revidiálta” a marxista ideológiát, hogy az életben hasznossá válhassék. A doktrína csak eszköz volt Nagy Imrének, az emberséges, tudós államférfinak, a célja az ember boldogulása volt. Tanuljuk meg Nagy Imrétől, az egyén boldogságán, az esélyegyenlőségen áll vagy bukik a társadalom egyensúlya!

Nagy Imre arra tanított, hogy a szomszédos nemzetekkel Európa szabad és semleges zónáját képező konföderációban egyesüljünk, aminek az előfeltétele az idegen uralom alatt élő magyar milliók ma elnyomott nemzeti, polgári és emberi jogainak visszaállítása lehet csak.

Egyesek azt állítják, hogy 1956-ban az “utca” sodorta Nagy Imrét olyan “szélsőségekbe”,

amelyekbe egyébként soha nem lett volna hajlandó elmenni. Igaz, hogy reformátor és nem forradalmár volt 1956 miniszterelnöke, igaz, hogy békésen, vérontás nélkül kívánta radikális reformjait megvalósítani. De ismerjük meg végre az igazi Nagy Imrét és jegyezzük meg, hogy azok a reformok, amelyeknek a forradalom alatt az élére állt, ugyanazok voltak, amelyekért ő már 1947 és 1956 között is síkra szállt, beleértve az egyén szabadságát, demokráciát, a többpártrendszert és a semlegességet is. Tanuljuk meg Nagy Imrétől, hogy 1956 nem vaktában elkövetett tévedések sora, hanem a magyar nemzet őszinte akaratmegnyilvánulása volt!

Ellenségei habozó, bizonytalan embernek próbálják lefesteni Nagy Imrét. Ezt csak úgy tehetik, ha elhallgatják, hogy fogsága alatt Kádár ügynökei nemcsak szabadságot, hanem valószínűleg miniszteri tárcát is kínáltak neki. Tudniuk kellett volna a választ, mert

Nagy Imre már 1956 júniusában kijelentette: “Egyet nem vállalok: meggyőződésem elvtelen feladását.”

Ehhez az álláspontjához az akasztófa árnyékában is ragaszkodott, nem árulta el a nemzetet, a vértanú sorsát vállalta inkább. A gyöngeséggel vádolt Nagy Imre a szabadság eszméje rettenthetetlen hőse volt.

Tanuljuk meg Nagy Imrétől az elveinkért való helytállást!

Írástudók tanítsák a tájékozatlanokat, hogy az igazi Nagy Imrét megismerve gyarapodhassék nemzettudatuk és nemzeti büszkeségük. De mennél jobban megismerjük Nagy Imre humanitását, annál világosabb lesz az is, hogy emlékének megszentségtelenítése lenne, ha sírja széléről ujjal mutatnánk gyilkosaira. Fel kell ugyan tárni bűneik minden részletét, de ennek büntetőjogi következménye nem lehet. A felszabadult magyar társadalom törölje el örökre a halálos ítéletet, ne engedjen bosszúállást, előzzön meg minden megtorlást! Kínozza a bűnösöket lelkiismeretük – ha van – és ítéljük felettük a történelem. Tanuljunk Nagy Imrétől, de tudjunk felejteni is, mert aki nem tanul a történelemből, és felejteni sem tud, az megismételheti a múlt hibáit és bűneit!


Ám nehogy helyükre lépő nemzedékek fölcseréljék, hogy mit kíván a felejtés és mit kíván a tanulás, állítsuk helyre a Nagy Imre Intézetet!

Folytassuk azt a tudományos munkát, amelyet a brüsszeli intézet elkezdett 1959-ben, 1989-től Budapesten! Kutassuk fel forradalmunk elő- és utóéletének valamennyi írott forrását, szólaltassunk meg minden élő tanút! Vallomásukból épüljön híd az emigráció és a hazai magyarság között, a köznek visszaszolgáltatott dokumentumok szolgálják a közeledés útját. Tanuljuk meg a kül- és belügyminiszter Nagy Imrétől, hogy az ország határain kívül s belül a nép sorsa nem külügy és nem belügy, hanem a szellemi Magyarország közigazgatási területe. Gyűjtsük be a történelmi dokumentumokat; tanuljuk meg a miniszterelnök Nagy Imrétől, hogy a szellemi köztulajdon birtokain is meg kell szüntetni a beszolgáltatást, az MSZMP archívumai helyett, független tudományos intézetnek kell gondoskodnia a nemzeti múlt ápolásáról. Ahogy az akadémikus rang Nagy Imre neve mellett a tudományos kutatás szabadságára kötelez!

Nagy Imre, Losonczy Géza, Maléter Pál, Gimes Miklós, Szilágyi József és félezer szabadságharcos bekövetkező temetése nem zár le semmit, hanem új korszakot nyit. Most már az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlások minden áldozatának – élőnek és holtnak, különösen a névtelen szabadságharcosoknak – meg kell adni azt, amit áldozatukkal kiérdemeltek! Ahogy a közelmúltban Spanyolországban totalitárius rendszerből, Uruguayban pedig véres katonai diktatúrából békésen valósították meg a demokratikus társadalmat, éppen úgy hazánknak is vér és erőszak nélkül, békésen kell a szabadság országává alakulnia. Ezt követeli a vértanúk emléke. Félezer szabadságharcos vértanú, Nagy Imre, Losonczy Géza, Maléter Pál, Gimes Miklós, Szilágyi József, bajtársaink, barátaink, nyugodjatok békében!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét