Banánköztársaság
Kis magyar szürreális a szombati tüntetésről
A tüntetés belülről. Amint odaérek a Kossuth térre, szinte rögtön hozzám jön egy fehér egyenpólós pár. Adnak egy szórólapot. Valami olyasmi szerepel rajta, hogy jelentsük a választási csalásokat ezen és ezen a címen, honlapon. Mondom, szerintem ez nem fog menni és visszaadom. Hát igen, ők is tudják, ez tényleg nem fog menni, de valamit csak kell csinálni.
Kérdezem, melyik párttól vannak,
a Jobbiktól mondják. Megijedek. Állnak előttem. Mondom – mert valami jót akarok mondani – jó, hogy Vona lemondott, ezért becsülöm, de hát a cigányozás és a zsidózás milyen, azt nem tudom felejteni. Á, már nem vagyunk olyanok mondják. Képzelje el, mondja a nő, a munkahelyem a kollégám „lenégerezte” a kislányomat. Öt éves kislányom van, negyedik gyerek. (sovány negyvenes nő, mellette fiatal harmincas a férfi, komor bika tekintettel, de figyelőn) a kislányom 5 éves és ő párom mutat a férfire, ő az apa. 12 évvel fiatalabb, mint én, örülünk a kislánynak. Megmutatom, mondja, őt „négerezte” le a kollégám. Előveszi a telefonját, kikeres néhány fényképet.
Tündéri szépségű, sűrű fekete hajú, kék szemű gyönyörűség a kislány
Milyen gyönyörű rengeteg haja van, mondom. Már így született ilyen rengeteg hajjal, mondja a férfi. Ki „négerezi” le, kérdem, a főnöke, vagy a ki. A takarítótársam, mert mi – mondja cég nevet – itt dolgozunk a férj szalagnál az asszony takarító. A takarítótársam „négerezi” le. És maga mit mond? Hát, hogy nem „néger”. De miért ne lehetne „néger”? Akkor mi van, kit érdekel? Gyönyörűséges, mondom én. De hát nem „néger” Állok, elfogytak a szavaim. Örülök, hogy találkoztunk, mondom, mi is, mondják ők. Megyek tovább egy kicsi hosszabb csend után. És közben megy a tüntetés
Szerző: Oriold Károly
Szerző
