Kerítésen innen
Kivel beszélt Varga Judit? – Magyar Péter ízelítőt adott bizonyítékaiból – Frissítve!
Magyar Péter az eddigi megnyilvánulásai alapján profi közszereplő, csak néhány alkalommal „öntötte el az agyát a végtermék”. A keddi napra beígért bizonyíték-borítás előtt Hadházy Ákos posztja alá kommentelt pár morzsát.
Ha Ő egyszer kinyitja… – előzetes
Magyar Péter egy Facebook-kommentben reagált a Telex Hadházy-interjúját szemléző cikkre, amiben Hadházy arról beszélt, Magyar Péter lehetett az, aki már a színrelépése előtt kereste őt a Rogán–Schadl–Völner-ügy miatt.
„Remélem például, hogy miután holnap meghallják az emberek, ahogy a volt igazságügyi miniszter elmondja, hogy miként működik az ügyészség és a hatalom, több ezren fogjuk követelni a legfőbb ügyész és a bűncselekményt elkövető kormány távozását”
– írja kommentjében Magyar, utalva arra, hogy a hangfelvételen, amit bizonyítékként tervez bemutatni az ügyészségen kedden, a volt igazságügyi miniszter, vagyis a volt felesége, Varga Judit hallható.
De ki(k) volt a vonal másik végén?
Feltehetően nem a bejárónővel beszélték meg a jövő heti menüt. Lehet köze ennek Gulyás Gergely hosszúra nyúlt gyógyulási folyamatához, esetleg Rogán Antal búgott a csak rá jellemző hangszínen utasítást az igazságügyért felelősnek, netán még feljebbről jött az ukáz?
Magyar eddig csak annyit mondott, hangfelvételekkel tudja bizonyítani, hogy a Völner–Schadl-ügy kirobbanása előtt
„Rogán Antal és emberei bementek az ügyészségre, és manipulálták az ügyészségi iratokat”.
Azt eddig nem részletezte, kik hallhatók ezeken a hangfelvételeken. Március 18-án a 444.hu kérdésére, hogy miért nem nevezi meg a nyilvánosságban a minisztereket, akik tudhattak Tóni, Barbara és Ádám kilétéről, Magyar Péter azt válaszolta:
Varga Judit és Gulyás Gergely.
Frissítés!
Pár perce nyilvános:
„Ma 18 óra 30 perckor közzéteszek a Facebook oldalamon és Youtube csatornámon egy interjút, amelyben elmagyarázom az állításaimat alátámasztó hangfelvétel keletkezésének és nyilvánosságra hozatalának okát és körülményeit. Holnap 9.00 órakor pedig nyilvánosságra hozom a hangfelvételt. “A törvényeket megszegő hatalommal szemben az ellenállás nem lázadás, hanem jog.” II. Rákóczi Ferenc”
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…