Kőbe zárt elhallgatások

Kollégánk Rab László, akinek minden vasárnap a Városi Kuríron olvashatják szatirikus hétértékelőit, a Mozgó Világ ez év augusztusi számában írt egy nagyon is komoly cikket „Pokorni József kabátja” címmel. A tanulmánya a megjelenését követő érthetetlen csend után október óta borzolja az értelmiségi közeget, hiszen a XII. kerületi polgármester nagyapjáról bizonyítja be, hogy nyilas gyilkos volt. A témával mi is foglalkoztunk.

Mitnyán György, Pokorni Zoltán és Kósa Lajos figyelmébe

Így emlékszik a turul körül történtekre Demszky Gábor egykori főpolgármester, és hogy miért érdekes ez? Nem csak mert kortörténet, hanem, mert ennek a „műalkotásnak” a talapzatán együtt szerepelnek gyilkosok és áldozataik.

„2004-et írtunk, amikor a XII. kerület polgármestere, Mitnyán György azt kérte a fővárostól, amely egyedül volt jogosult szoborállítást engedélyezni, hogy a kerület világháborús áldozatainak az emlékére egy turulszobrot emeljünk. Kétszer lefolytattuk az ezzel kapcsolatos vitát. A Fővárosi Közgyűlés mind a kétszer koherens politikai és erkölcsi érvekre hivatkozva megtagadta a szoborállítást. Ezt követően a kerület polgármestere és a testülete úgy döntött, hogy semmibe veszik a Fővárosi Önkormányzat határozatát, és jogsértő módon mégis felállítják a szobrot.
A demokratikus Budapest történetében először fordult elő, hogy egy polgármester tudatosan engedély nélkül építkezett. Ez fölháborító botrány lett volna akkor is, ha egy trafikot épített volna. De itt sokkal többről van szó, egy köztéri szoborról, melynek minden városban szimbolikus jelentősége van.

2007-ben a XII. kerület polgármestere, Pokorni Zoltán azt kérte, hogy a Fővárosi Közgyűlés vizsgálja felül korábbi álláspontját, állítsunk egy másik emlékművet a polgári áldozatoknak, és maradjon fenn a Turul, mint az elesett katonák emlékműve.

2008. április 24-én erről a javaslatról tárgyalt a közgyűlés

A szokásoknak megfelelően közgyűlést szabad demokrata frakcióülés előzte meg. A vitában többen felszólaltak és úgy tűnt, hogy vannak közöttünk, akik a békesség jegyében és a működőképesség érdekében hajlanak arra, hogy módosításokkal ugyan, de támogassák a hegyvidéki polgármester javaslatát. Azt javasoltam, hogy valahol az egykori Városmajor utcai szanatórium helyéhez közel eső helyen folytassuk a vitát. Meg is állapodtunk egy vasárnap délutáni időpontban. Ekkor, egy vendéglátóhely különtermében olvastam fel nekik annak az „emléktáblának” a szövegét amelyet a XII. kerületi önkormányzat és a Nemzeti Kegyeleti Bizottság állított fel a Városmajor utcai szanatórium helyén, ahol 1945. január 14-én Kun páter nyilas pribékjei százharminc beteget és 24 részben keresztény ápolót gyilkoltak le. Egyetlen személy menekült meg. Az épületet a kivégzések után felgyújtották. Az emléktáblán, amely azért volt ismerős a számomra, mert abban az időben hosszú éveken keresztül az utcában működő városmajori gimnáziumba járt a leányom, csak ennyi állt:

„Az 1945-ben e helyütt életüket vesztett zsidó áldozatok emlékére”(sic!)

Pokorni Zoltán nagyapja Kun páter kivégző osztagában

A tábla készíttetői, megrendelői és elhelyezői nem tájékoztatnak arról, hogy nem SS katonák, hanem kerületi nyilasok voltak az elkövetők, és nem tudatják a tábla olvasóival, hogy hányan és kik voltak az áldozatok. Ha jól emlékszem egy közvetítőn keresztül Ungváry Krisztián hívta fel a figyelmemet arra, elfogadhatatlan módon csak, mint „zsidó áldozatok” szerepelnek rajta, holott az áldozatok neve is tudható. A Kun páter által vezetett különítmény rémtetteiről 2012-ben Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor „Budapest a diktatúrák árnyékában c. könyve már beszámol.

Ám magáról a gyilkos ámokfutásról Rab László történésznek a Mozgó Világ ez év augusztusában megjelent „Pokorni József kabátja” című írása közöl megdönthetetlen bizonyítékokat. Ebben olvashatunk először arról, hogy Pokorni Zoltán nagyapja Kun páter kivégzőosztagának tagja volt és részt vett a Városmajor utcai zsidó kórház ápolóinak, és betegeinek legyilkolásában. „ az 50-60 fős nyilas társaságnak harmadik funkcionáriusa… a megtorló vezetője Pokorni volt” olvashatjuk Rab idézett tanulmányában és Vásárhelyi Mária „Rendezni végre közös dolgainkat” (ÉS, 2019 november 22) című írásában a gyilkosságban résztvevő tanú vallomását.

Persze ezt 2007-ben még nem tudhattam,

ám azzal tisztában voltam, mert figyelmeztettek erre, hogy a semmitmondó, és ráadásul a csak a zsidó áldozatokról a tettesek megnevezése nélkül tájékoztató tábla titkokat takar. A Turul szobor fennmaradásával kapcsolatos vita közben lejöttem a pulpitusról és odamentem a szobor fennmaradásáért folyamodó Pokornihoz. Néhány mondatban összefoglaltam aggályaimat a Városmajor utcai emléktáblával kapcsolatosan és jeleztem, hogy sem az engedély nélkül állított Turul, sem a magyar nyilas elkövetőkről hallgató tábla nem elfogadható a főváros vezetése számára. Akkor még nem tudtam, hogy a polgármester nagyapja is a kivégzőosztag tagja volt. És korántsem biztos, hogy Pokorni Zoltán tudott erről. (Hozzátenném, hogy ő természetesen nem tehető felelőssé felmenőinek cselekedeteiért, akkor sem, ha azok a legsúlyosabb emberiség elleni bűntettek.)

A Turul … jelkép lett: az engedély nélküli építkezés, a saját szabályaira fittyet hányó hatóság jelképe

Amúgy az ülés kezdetétől a teremben demonstrált a felheccelt jobbikos hallgatóság, mely a bekiabálásaival lehetetlenné tette az ülés folytatását. A két évtized több száz ülése közül ez volt az egyetlen, amelyet a hallgatóság bekiabálásai miatt félbe kellett szakítani. A jegyzőkönyv rögzítette, hogy mit mondtam el az ülés berekesztése előtt:
„A Turul … jelkép lett: az engedély nélküli építkezés, a saját szabályaira fittyet hányó hatóság jelképe. (Zaj a hallgatóság soraiban.)

A kerület és annak polgármesterei három éve próbálkoznak az általuk létrehozott jogellenes állapot megőrzésével, tartósításával, válogatott eszközökkel. Bepereltek mindenkit, akit lehetett, megpróbálták kizáratni az eljáró hatóságokat, jogellenesen változtatási tilalmat rendeltek el. Utóbbi már tényleg a jogállamiság, a jogkövető magatartás végletes megcsúfolása. Egy engedély nélküli építmény fennmaradása érdekében változtatási tilalmat rendel el az engedély nélkül építő: ez maga a cinizmus.

Eközben Önök úgy tesznek, mintha nem tudnák,

hogy a törvénysértő építésén kívül mi a baj a Turullal…a húszas és harmincas években a Turul Bajtársi Szövetség tagjai szervezték az első zsidóveréseket a pesti egyetemeken. (Zaj a hallgatóság soraiban. Közbekiáltások: Ne zsidózzon!) A kurucinfón antiszemita jelszavakkal szervezkedő demonstrálók azt is tudják, hogy a Turul Szövetség túl enyhének találta a hírhedt numerus clausus rendelkezéseit és már tíz évvel Szálasi előtt a „numerus nullust”, azaz teljes zsidótanítást követelt. (Zaj a hallgatóság soraiban.)

Tudják, hogy a háború kitörésekor a Turul Szövetség tagjai szolgáltattak listákat a hadkiegészítő parancsnokságoknak a zsidó pályatársak nevével és pontos címével, és ezek alapján állították össze 1941-42-ben a keleti frontra induló első munkaszolgálatos menetszázadokat.”(Filmszakadás, Ikvai-Szabó Imre az ülést levezető elnök ekkor rekesz tette be az ülést. Határozat nem született.)

A visszataszítóan túlméretezett kőszobor kiterjesztett szárnyaival most is ott áll

az aprócska zöldfelületen a Németvölgyi és Böszörményi út metszéspontjában. Talapzatán a 400 zsidó származása miatt meggyilkolt áldozat mellett, a háborús cselekményekben elesett nyilasok nevei között, Pokorni József neve is olvasható.
Az októberi választást követően Pokorni Zoltán polgármester, nyilvánvalóvá téve, hogy Rab László tanulmánya teremtett új helyzetet és hozta lépéskényszerbe, a kerületi testület alakuló ülésén nemcsak nagyapja nevének törlését kezdeményezte, hanem az egész lista felülvizsgálatát, ám azt is hozzátette, hogy ő sosem kérte, hogy Pokorni József nevét az alapzatba véssék.

Ám arról nem szólt, hogy az elődje által engedély nélkül felállított szobor fennmaradását, ki másnak, mint a szélsőjobbnak a hangos támogatásával a Fővárosi Közgyűlésben, mint polgármester és mint közgyűlési képviselő, kettős szerepben (elbukva) ő kezdeményezte.

(Forrás)