Connect with us

Banánköztársaság

Saját rendeletét sem ismeri a Kocsis Máté vezette önkormányzat, duplán zárja ki a gyerekeket a játszótérről

Megosztás

Van-e abszurdabb helyzet, mint amikor egy önkormányzat maga sem ismeri a jogszabályokat, amiket ő hozott, és keményen be akarja tartatni? Van! Amikor nagy buzgón kizárja a gyerekeket a játszótérről! Méghozzá duplán: 12 éves kor felett tiltja a játszóeszközök használatát – és egyébként is zárva tartja a játszóteret.

Annak idején akkora port kavart a VIII. kerületi „játszótér-rendelet”, hogy az országos sajtó is bőségesen beszámolt róla. A köz-döbbenet hatására, kicsit puhítottak is a jogszabály szövegén. Mi, képviselők az ülésen kaptuk meg a csere-rendeletet, amelyben a jegyző szóbeli előterjesztése szerint: „pontosították a játszótéri eszközök használatáról szóló passzust, tekintettel arra, hogy eléggé félreértette ezt sok mindenki, kivették belőle a »… 14. életévét betöltött személyt…« tekintettel arra, hogy a 18/2016. alaprendelet személyi hatálya a 14 éven felüliekre terjed ki, tehát nem is tilthatják másoknak, csak a 14 éven felülieknek.”

Vagyis, magyarul: kivették az explicit korhatárt, ami oly’ sokaknál kicsapta a biztosítékot. És egyre fogadkoztak, hogy nem is a büntetés a cél. Kocsis Máté – szokásához híven – ez alkalomból ismét hosszú és szórakoztató előadást tartott a „liberalizmusról”. (Mindezt egy olyan rendelet vitájában, amelybe a plázáknak és benzinkutaknak kedvező passzusokat is becsempészett a Fidesz, az ezek eltörlésére vonatkozó módosító indítványomat pedig leszavazta). Ugyanakkor közvetve benne maradt a normaszövegben a játszótér-használati felső korhatár: a 14 év, ami alapján a gyerekével libikókázó szülő is — fogadkozások ide, fogadkozások oda — igenis bírságolható, büntethető.

De úgy látszik, ez nem volt elég. Most az önkormányzat (alias Józsefvárosi Gazdálkodási Központ, röviden: JGK) már 12 (!) éves kor felett fenyeget büntetéssel (lásd: 2. fotó). Igen, fenyeget, olyan jogszabályt olvasva a megszeppent lakosok fejére, amelyet nyilván nem ismerhetnek betéve. Ez már csak azért sem elvárható tőlük, mert – mint láttuk – maga az önkormányzat sem ismeri a saját rendeletét. A 12 és 14 év közötti gyerekeket is fenyegeti tehát, akikre még a rendelet eredeti, a végső verziónál szigorúbb változata sem vonatkozott. Csak valaki most túlságosan is meg akart felelni az elvárásoknak, nagyon túllihegte a dolgot a hivatalban – és sok más valakinek nem tűnt fel a nagy „lihegés”. Arra meg – gondolom – még büszkék is, hogy meg van adva egy zöld szám, amit tárcsázva, ingyen lehet feljelenteni a „közösségi együttélés szabályait” megszegőket.

12 év alatti és 12 év feletti gyerekek a bezárt játszótér előtt, tanácstalanul – Fotó: E. G.

De ennyi tiltás még nem elég! Hogy biztosra menjenek, ki sem nyitják a játszóteret. Legalábbis csütörtök délután 4 előtt zárva volt, holott a kerítéskapun lévő nyitvatartási rend szerint 5-ig volna nyitva. (Amúgy az jó, hogy épült egy új játszótér, ezt ismerjük el, bár kár, hogy – bálványfa ide, bálványfa oda – itt sem tudták visszafogni egyre tomboló fakivágási hajlamaikat.)

Fenyegetés a 12 év felettieknek és be nem tartott nyitvatartási rend a játszótér kerítésének bezárt kapuján – Fotó: E. G.

Az ilyen rendeletek tényleg csak arra jók, hogy a fideszesek – jelen esetben Kocsis Mátéék – hatalommal ruházzák fel magukat, hogy bármikor büntethessenek, aztán nagyvonalúan – kegyet gyakorolva – esetleg lemondanak a büntetésről, az abszurd rendelet betartatásáról. Amit maguk sem ismernek. Így épül a fenyegetés és önkény világa. Meg a bezárt játszótereké.

Dr. Erőss Gábor
a Párbeszéd elnökségi tagja, VIII.kerületi önkormányzati képviselő

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. NERKeseru

    2017.12.31 04:02 at 04:02

    Csak a szokasos. Kik is szavaztak meg polgarmesternek? Kik is elnek ott? Pfff….

  2. Jenő Kiss

    2018.02.25 13:51 at 13:51

    A rendszerváltás előtt ilyen őrültek nem voltak, a játszóterek a gyermekeké volt, nekik épültek, kordonok, kerítések, korlátok nélkül. Tavasszal rendbe tették, amit kell, és a gyermekek szabadon használhatták, akár 15 évesek is nyugodtan hintázhattak vagy lóghattak a szeren.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük