Connect with us

Kerítésen innen

Kormány, kontra kórházi beszállítók – zsarolás magas hőfokon

korhaz
Megosztás

Újabb fejezetéhez érkezett Magyarország egyik legtragikusabb szappanoperája, ami a kórházi adósságok rendezése körül zajlik. A menekülő adós szerepében a magyar kormány, a megvezetett hitelező szerepében  a kórházi beszállítókkal.

Kézhez simulsz, vagy…

A privátbankár.hu Rásky Lászlóval, az Orvostechnikai Szövetség főtitkárával készített interjút. A kérdezett ebben a beszélgetésben többek között így fogalmaz:

 „Már évek óta pedzegetik, a tárgyalások kezdete óta pedig folyamatosan, hogy a kormányzat centralizációt tervez a kórházi beszerzéseknél. Erre a találkozókon a cégeknek mindig utaltak is, attól teszik függővé, kivel lesznek jóban és fognak együtt dolgozni a beszerzéseken, hogyan állnak hozzá az adósságrendezés témájához. A jelenlegi jogszabályi környezet nem ad lehetőséget arra, hogy ilyen előnyöket vagy hátrányokat biztosítson a kormányzat, ezért egyre erősödnek azok a piaci pletykák, amelyek arra utalnak, hogy bizony itt egyfajta baráti-nem baráti, lojális-nem lojális kiválasztás zajlik. Olyan információk jutottak el hozzánk, hogy aki lemondott a tőkekövetelése egy részéről, azoknak mind az volt a motivációja, hogy elkerülje a hátrányos következményeket. Tehát nem az lebegett a szemük előtt, hogy én majd a jövőben jól járhatnék, inkább mindenki úgy gondolkozott, hogy engedek valamennyit, mert jó a tárgyalófelekkel jóban lenni. Nem adtak határidőt arra, hogy meddig kell visszajelezni a cégeknek a döntésükről, ezért mint a rétestészta, nyúlt az egész ügymenet, s így az elmúlt két napban is volt olyan cég, aki azon dilemmázott, visszahívja-e őket. De megelőzte a hívásban az ÁEEK embere, hiszen most már nem a Pénzügyminisztérium kontaktál a cégekkel. Megkérdezték, mi az ajánlata. Mondta, hogy semennyi, mire az ÁEEK válasza az volt, hogy ez bizony nem együttműködő magatartás. Itt nagyon nem európai és nem a hatályos törvényeknek megfelelő nyomásgyakorlásról van szó.”

Változtat a helyzeten a járványveszély?

A beszélgetés végén természetesen nem maradhat el a koronavírus-veszélyre vonatkozó kérdés sem, arról, hogy érzékeltek-e a járványfenyegetettség miatt megrendelés-növekedést a beszállítók.

„A koronavírus miatt még nem érzékelhető a nagyobb mértékű rendelés, sőt: bizonyos cégek elkezdték érzékelni, hogy kevesebbet rendel tőlük az intézményrendszer. Ebben lehet egyfajta óvatosság, de sajnos sokkal lényegesebb a pénzügyi helyzet, a gazdasági racionalitás. Ez viszont azt is jelenti, hogy egyes kórházakban csökken konszignációs, azaz a készenléti raktárkészlet. Csak remélni lehet, hogy nem a gazdaságból ismert Toyota-modellt szeretnék megvalósítani a magyar egészségügyben, ami az arról szól, hogy minél kisebb készletezés, minél jobban megszervezett beszerzési utak. Nem ebben a koronavírussal megáldott, kényes egészségügyi helyzetben kéne tesztelgetni, hogy milyen minimális készlettel tudnak üzemelni a kórházak.”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük