Nem én mondtam, hanem a lege@izett kormányfő

Lapozgatom az elmúlt évtized kezdeti Orbán-beszédeit, ízlelgetve a kormányfő egy-egy mondatát, és eltűnődöm, vajon kijelentései mennyire járultak hozzá az ország több részre szakadásához, amelyhez hasonló társadalmilag a török idők óta nem volt Magyarországon.

Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű

Majd a történelem, az utókor ítélete fogja eldönteni azt, hogy kiket terhel mindezért a felelősség. De az már ma is látható, tapasztalható és tudható, hogy Orbán Viktor és politikája, az őt támogatókkal együtt, vastagon benne vannak abban a körben, akiknek mindezt köszönhetjük.

Populista, felfuvalkodott, pökhendi jobboldal az egyik oldalon, erőtlen, talaját vesztett bal a másikon, és őket az önazonosságukat kereső civil szerveződések veszik körül.

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, a régi többség azért is foszlott szét, mert képviselői arrogánsak és kioktatóak… Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Arrogáns, nincs egyeztetés, semmilyen szakmai kör véleményét nem hallgatják meg, mindenhez jobban értenek, mindent jobban tudnak…”, hangzik el 2007. január 27-én a budapesti Marcibányi Téri Művelődési Központban, a Jövőnk vitasorozat első záró konferenciáján.

Mintha tudta volna előre, hogy ők milyenek lesznek majd világraszóló győzelmük után.

Szolgálat, vagy amit akartok

„Mi arról szeretnénk Önökkel tanácskozni, mit is jelent ez a szolgálat, mármint az egyház szolgálata Magyarországnak, mit jelent a Kárpát-medencében élő minden magyar embernek. A kiindulópontunk talán mindannyiunk számára világos, de azért hadd szögezzem le: mi értjük, hogy az egyház nem kér, hanem ad, és a mi dolgunk, a törvényhozók és kormányzók dolga az, hogy megteremtsük ehhez a szükséges feltételeket. Hogy ne gördítsünk akadályokat e szolgálat elé, úgy gondoltuk, hogy erről az akadálymentesítésről érdemes tanácskozni” – szól az írás 2008. április 2-án, „Az ország lelke és az egyház” című konferencián. Aztán mi lett a vége? Ők mondták meg, ki egyház s ki nem!

„És én nagyon büszke vagyok rá, és mindig önbizalmat és magabiztosságot ad meg nyugalmat kölcsönöz számomra az a tény, ha azt látom, hogy elől Schmitt Pál megy, ő vezeti a listánkat. Hiszen mégiscsak egy kétszeres kardvívó olimpiai bajnokról van szó, ahol – a párbajtőr meg a kard az amatőrök számára ugyanazt jelenti – a legfontosabb dolog mégiscsak az, hogyan bánik az ember a vassal meg a pengével” – mondja Orbán egy évvel később, a Fidesz európai parlamenti választási programjának bemutatóján.

Gondolta volna még akkor, hogy az általa elnöki székbe helyezett olimpikon viselt dolgai miatt, nem éppen nemzetközi tekintélyt növelő tényezője lett hazánknak.

Közös Európa

„…nagy közös cél volt az Európai Unió létrehozása, s a kommunista diktatúrák bukása után ilyen nagy cél lett Európa újraegyesítése, majd az Unió bővítése. Az újraegyesítés megtörtént, és a bővítés is lassan a befejezéséhez közeledik, és ezért büszkén – mi, akik az európai gondolat hívei vagyunk, és az Európai Néppárt fönntartó erőit képviseljük – elmondhatjuk, hogy az európai nemzetek között sohasem volt olyan kiterjedt és szerves az együttműködés, mint éppen ma. És bátran mondhatjuk azt, hogy a történelem során még sohasem jártunk ennyire közel ahhoz, amit közös Európának nevezünk…”, mondta a kormányfő 2010. március 4-én az Európai Néppárt európai parlamenti (EP) frakciója vezetésének „Munkahelyteremtés és növekedés” című ülésén, Budapesten. Persze akkor még, a választásokat megelőző egy hónapban, nem lett volna illendő „gyarmatoskodni”, sem csiki-csukit játszani Brüsszellel, vidéki kócerájozásról nem is beszélve.

A küldetés

Végezetül csak tájékozódási pontként: „mi úgy fogjuk föl a mi munkánkat, mármint a magyar kormányzat munkáját, hogy nekünk ezt a posztkommunista korszakot kell lezárnunk. Ezért ilyen sűrű, izgalmas…, ami mögöttünk van. Mert mi nem egyszerűen elkezdtünk egy korábbi kormány helyett kormányozni, hanem egy más történelmi küldetéssel kezdtünk el kormányozni. Alkotmányt kellett írni, kétharmados törvényeket kellett átalakítani, az igazságügyet kellett átalakítani, láthatják Önök azt a munkát, ami Magyarországon zajlik…”, hangzott el 2011. november 17-én, a Magyar Diaszpóra Tanács alakuló ülésén.

Hát itt van a kutya elásva. Baloldalt kiiktatni, kisgazdák és MIÉP, meg MDF már bedarálva, Jobbikot, amennyire lehet ütni, vágni, utána meg támaszkodni rá. Aztán jöhet az egypártrendszer, központosított állammal, kilenc évre kinevezett csókos vezetőkkel a köz- és igazságszolgáltatásban, hosszú távra biztosított hatalommal. Nemzeti egységről papolni úgy, hogy közben megosztják a nemzetet, csak azért, hogy uralkodásukat meghosszabbítsák, ez ám a nem semmi politikai manőver!

Másképpen szólva ez az ország rontása! Ha hagyjuk! És nem állunk ellent szavazatainkkal, egy héttel bolondok napja után!

Kapcsolódó:

Orbán Viktor rárontott nemzete felére

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük