Ez a nap
A kormánypropaganda szerint Vona Gábor valójában muszlim
A kormányközeli Mandiner portál egy birtokába jutott felvételt közölve azt állítja, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke muszlim fiatalok előtt török nyelven hitet tett Allah mellett.
A felvételen Vona Gábor törökül beszél. A Jobbik elnöke a következőket mondja: „Mi Attila unokái vagyunk, akiknek elve az igazság, akik bátran ellenállnak a rossznak, és senkitől nem félnek, csakis Allahtól.” A pártelnök Allah mellett hitet tevő mondatait üdvrivalgással fogadja a feltehetően török közönség – hozza a hideg frászt olvasóira a portál.
A Jobbik elnöke a Facebookon reagált a Mandiner felvetésére. Bejegyzésében „ócska és nevetséges hazugságnak” nevezte a cikket, amellyel szerinte megpróbálnak visszavágni, és elterelni a figyelmet arról, hogy a Jobbik „lebuktatta” a Fideszt. „Rámutattunk, hogy Orbán hazudik és nem képes megvédeni Magyarországot” – fűzte hozzá.
A török egyetemisták előtt török nyelven mondott beszédében nem Allahot dicsőíti, hanem Istent, akit török nyelven történetesen így neveznek – írta, hozzátéve, angolul is beszélt már Istenről, akiben római katolikusként hisz, és akit az angolok Godnak neveznek, a németek Gottnak, a franciák Dieu-nek és így tovább. Az arab keresztények Allahnak nevezik, és – fűzhetjük hozzá – Allahnak hívják anyanyelvükön a máltai katolikusok is.
„Szinte minden nagyobb beszédemet – például a 2016-os évadnyitót is – ezekkel a szavakkal fejeztem be: Atilla unokái vagyunk. Atilla unokái pedig – a Jóistenen kívül – nem félnek senkitől” – jegyzi meg Vona, aki jogi lépéseket tesz az ügyben.
(Forrás: 168 Óra, Facebook)
Vona: Simicska legyen óvatos a leleplezéssel, mert Orbán szörnyű bosszút forral
Szerző
Friss
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet
- Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’
- Felettébb érdekes! Orbán ‘..ráütsz, már ugrott is a lóvéd’-posztja után Várkonyi Andreával is hasonló esett meg
- Van, aki semmit nem szégyell? Bóka János nettó hablatya
- Orbán Balázs állítólag kedden a XIII. kerületben fejtágított, ezúttal ömlengő videó nem került elő róla
- Micsoda véletlen: Reviczky Gábor a 800.000. gondos-órás
- Deja vu – az időgép bekapcsolva: utcán hagyni ‘kegyesen’ megengedett az ajándékot, de bevinni a gyermekotthonba, na azt már nem