Connect with us

Kiemelt hírek

Fel kell ismernünk: nincs ellenzéki és nincs kormánypárti koronavírus – Vészjelzés a tudománytól

koronavirus
Megosztás

Készüljünk a legrosszabbra! Vészjósló címmel jelent meg egy kiváló korrupciókutató társadalomtudós, Tóth István János elemzése a koronavírus-járvány hazai kilátásairól. Még mindig nem késő, hogy felkészüljünk, de ennek kemény feltételei vannak.

A számok nem hazudnak

A kutató többféle becsléssel számítja ki a G7 portál Ekonomi rovatában, hány magyarországi halálos áldozatra kell felkészülnünk jelenlegi ismereteink alapján. Egy biztos: az összes megfertőződötthöz viszonyítva legalacsonyabb, „mindössze” 0,5 százalékos arány is borzasztó eredményt hozna. A becslés számai azt mutatják, hogy ebben a járványban „nagyságrendekkel többen fognak meghalni, mint ahányan egy év alatt meghalnak egy influenza járvány következtében” — állapítja meg a szerző. (Pedig az influenza-adatok is tragikusak, ha nem is annyira látványosak, mint ez az új járvány… – a szerk. megjegyzése)
Csakhogy van egy „de”: „Minden attól függ, mennyire hatékonyan tudunk fellépni a járvánnyal szemben.” A (sokat emlegetett dél-koreaiak, tajvaniak, japánok mellett) a németek példája is azt jelzi, hogy időben meghozott intézkedésekkel és széles társadalmi együttműködéssel jelentősen befolyásolni lehet a járvány hatásait. A német teljesítménnyel nem lenne reális vetélkednünk, de amit lehet, meg kell tanulni belőle.

Meddig bírjuk szuflával?

A hazai egészségügy jelenlegi képességei, az intenzív ellátás, a lélegeztetőgép-állományunk ismeretében, összevetve a koronavírus-fertőzés terjedésének eddig ismert nemzetközi adataival, egyértelműen jelzik, hogy egyáltalán nincs túl sok időnk.
A kutató becslésének eredménye szerint – minden más, ma ismert feltétel változatlansága esetén – április közepén jutna el a magyar egészségügyi rendszer a fizikai kapacitáskorlátaihoz.
Ha időközben sikerülne akár megduplázni a kapacitást, a megbetegedések és az intenzív kezelésre szorulók számának rendkívül gyors várható emelkedése tükrében még néhány napot lehetne nyerni.

„Mindent meg kell tenni a terjedés lassításának érdekében!”

„Elsősorban el kell látni az egészségügyi dolgozókat (lehetőleg mindenkit) és a szociális gondozókat a megfelelő védőmaszkkal (FFP3) és védőruházattal. Ha aranyáron adják a nemzetközi piacon, akkor aranyáron kell ezeket beszerezni” — olvashatjuk az elemzésben. — ”Sürgető feladat az is, helyt adva neves magyar szakértők véleményének és WHO ajánlásának, hogy jelentősen és haladéktalanul növelni kell az elvégzett koronavírus tesztek számát. Minél előbb, annál jobb. Sajnos már jókora késésben vagyunk. Az egészségügyi és szociális dolgozók rendszeres tesztelése különösen fontos lenne.”

Egy tudós józan hangja

Tóth István János nem marad meg az adatok elemzésénél, egyértelműen megfogalmazza, mit kellene szem előtt tartanunk.
„Fel kell ismernünk: nincs ellenzéki és nincs kormánypárti koronavírus. Koronavírus van.
Össze kell fognunk. Felelősen kell viselkednünk. A magyar lakosságnak, és a magyar kormánynak át kell látnia a helyzet komolyságát. Mindenki tartsa be a kormány előírásait és ajánlásait. Mindenki segítsen a családján, mindenki segítsen másokon. Csak együtt, egymást segítve érhetünk el sikert.”

A bizalom feltétele: őszinteség, hitelesség

„A magyar lakosságnak bíznia kell a magyar kormányban. Ennek fontos feltételei vannak. A magyar kormánynak őszintén, hitelesen és a tényekre, a tudományos kutatások eredményeire építve kell fellépnie, döntéseit meghoznia. Más kormányokhoz hasonlóan meg kell fogadnia a világ legrangosabb tudományos folyóirata, a Nature szerkesztőinek ajánlását. Szakítania kell a járvány előtti idők gyakorlatával. El kell fogadnia a szakértők feléje kinyújtott segítő kezét. A szakértőknek, tudományos kutatóknak minden erejükkel (felvilágosító cikkek írásával, elemzésekkel, stb.) önkéntes munkában azon kell dolgozniuk, hogy segítsék a kormány járvány elleni fellépését, tájékoztassák a magyar lakosságot, hogy csökkenteni lehessen a halálos áldozatok számát.”

Hitelesen és naprakészen tájékoztatni

„Minél több adatot tesz közzé a kormány a járvánnyal kapcsolatban, annál több ember életét tudja majd megmenteni. A titkolózás magyar emberek életébe kerül. A kormánynak minden hozzá intézett kérdésre válaszolnia kell. Tényekre alapozott válaszokat kell adnia. Az őszinteség alapfeltétel a kormány és a lakosság közötti bizalom kiépítéséhez, megerősítéséhez.”

Még most sem késő

„A magyar kormány mutasson példát. Térjen át az on-line munkavégzésre. Csak on-line sajtótájékoztatókat tartson a jövőben. (Ez a héten megtörtént – a szerk. megjegyzése) A magyar cégeknek a saját érdekükben segíteni kell dolgozóiknak, hogy megőrizhessék maguk és családjuk egészségét. A magyar cégeknek saját érdekükben segíteniük kell a kormány erőfeszítéseit. A fentiek nyomán kiépülő bizalom lehet alapja a lakosság felelősségteljes és szabálykövető magatartásának.”

figyu

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Patartics László

    2020.03.21 18:31 at 18:31

    Ekkora balfogást!
    A tudósok, kutatók, „szakértők” miért nem azt ajánlják, hogy ne bezárkózzonak, hanem menjenek ki a napra és szedjenek mellé még pluszban is D-vitamint? Mert ezek a szakértők a politikusokat kiszolgáló simlik.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük