Kerítésen túl
Korrupció Ukrajnában – Túlárazott vásárlások a hadseregnek
Az Európai Bizottság üdvözli, hogy az ukrán hatóságok komolyan kezelik a korrupciós vádakkal kapcsolatos vizsgálatokat.
Az Európai Bizottság üdvözli, hogy az ukrán hatóságok komolyan kezelik a korrupciós vádakkal kapcsolatos vizsgálatokat, azonban a korrupcióellenes küzdelemben több előrelépésre van szükség – jelentette ki Ana Pisonero, a testület szóvivője kedden Brüsszelben.
Túlárazott vásárlások
A szóvivő azzal kapcsolatban válaszolt a sajtó kérdéseire, hogy több magas rangú ukrán tisztségviselő is bejelentette lemondását, miután a sajtó nyilvánosságra hozta, hogy túlárazottan vásároltak ellátmányt a hadseregnek.
„Ukrajnának hatékony vizsgálatokat kell lefolytatnia, valamint hiteles eredményeket kell felmutatnia az eljárások és az elmarasztaló ítéletek terén”
– tudatta a szóvivő.
Új vezető
Mint mondta, Ukrajna már több téren is előrelépést tett; új vezetőt nevezett ki a korrupcióellenes hivatal élére, és új pályázatot írt ki a korrupcióellenes hivatal igazgatói posztjára. Hangsúlyozta, hogy az EU már évek óta támogatja Ukrajnát a jogállamiság megerősítésében, és a korrupcióellenes intézkedések az uniós csatlakozási folyamat kulcsfontosságú dimenziói, amelyek a makroszintű uniós pénzügyi támogatás politikai feltételeinek is részét képezik.
„A bizottság szoros kapcsolatban áll a kijevi vezetéssel annak biztosítása érdekében, hogy az Ukrajna támogatására küldött forrásokat jó célra használják fel”
– mondta el a szóvivő.
Magán és szervezett korrupció Ukránjában
Ukrajnában a hűtlen kezelés hosszú múltra tekint vissza, ez igaz a hétköznapi és a magas szinten elkövetett esetekre is. A polgárok gyakran azzal indokolják az ilyen cselekedeteket, hogy a magas rangú tisztviselők és oligarchák sokkal nagyobb léptékű egyéni mutyikban vesznek részt. Szakértők becslése szerint Ukrajnában évente hatalmas – több tíz milliárd dolláros – összegek vesznek el a megvesztegetés következtében – olvasható az Európai Számvevőszék 2021-es jelentésében:
„Ukrajna hosszú évek óta szenved a korrupciótól és az állam foglyul ejtésétől. Ellenőrzésünk értékelte, hogy az uniós támogatás eredményes volt-e az Ukrajnában magas szinten elkövetett korrupció elleni küzdelemben. Noha az Unió több kezdeményezés révén igyekezett csökkenteni a korrupciós lehetőségeket, megállapításunk szerint a magas szinten elkövetett korrupció továbbra is súlyos probléma Ukrajnában. Több ajánlást teszünk az uniós támogatás tökéletesítésére; az egyik legfontosabb az, hogy konkrét intézkedések megtervezésével és végrehajtásával nemcsak a magas szinten elkövetett korrupciót (többek között az oligarchikus struktúrát) kell célba venni, hanem a szabad és tisztességes verseny akadályainak megszüntetésére is törekedni kell. „
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó
- Váratlan gyomros a Magyar Energiaital Szövetségnek
- Palackvisszaváltó automaták a hajléktalanszállókra – Végre egy életrevaló, fontos ötlet