Kerítésen innen
Kósa futtatója egy ismeretlen német hölgy?
Kósa Lajos szerint szélhámosság az ellene felhozott vád, miszerint 4.35 milliárd euróért vásárolt államkötvényt. Ez a kamu hír az ellenzék próbálkozása a lejáratására. A bizonyítékok nem érdeklik.

Szélhámosság
A Magyar Nemzet kedden hozott nyilvánosságra egy közjegyzői okiratot, amelyben az áll, 2013-ban egy megbízó (akinek a nevét a lap a dokumentumról kitakarta) 4,35 milliárd eurót bíz Kósa Lajosra, aki akkor a Fidesz ügyvezető alelnöke és Debrecen polgármestere volt.
A tárca nélküli miniszter nem tudja, miért rá esett a hölgy választása, biztosan a megnyerő személyisége okán, ami van neki. Ez az eset bagatell, bárkivel megeshet, hogy milliárdnyi forintot adnak neki.
Kósa Lajos szerdán, immár a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli minisztereként tartott sajtótájékoztatót Dunaújvárosban, ahol a helyi ügyeket érintő beszámolója után a hvg.hu-nak és az ATV-nek is nyilatkozott.
Magyarázat
A miniszter a szerződésről azt állítja, sokszor megkeresték őt különböző emberek azzal, hogy befektetnének, ő ilyenkor mindig az állampapírt ajánlotta befektetésként. Úgy emlékszik, hogy ebben a bizonyos ügyben
egy barátja ajánlott neki egy német nőt, azzal, hogy nagyobb összeget örökölt, és befektetné.
Kósa Lajos azt állítja, hogy sosem vásárolt állampapírt, arról tudnánk, ugyanis jelezte volna a vagyonnyilatkozatában. A Magyar Nemzet cikkéről pedig azt mondta, nem olvasta, de szerinte szélhámosság a történet. Soha, semmilyen bankszámlát nem kezeltem – mondta.
A hvg.hu megkereste Tóth Ádám közjegyzői irodáját, amelynél Kósával a szerződést kötötték, ők titoktartásra hivatkozva nem árultak el semmit.
(forrás: Magyar Nemzet)
Szerző
Friss
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel
- Megölték az Unitravel-t – vélekedik a csődöt jelentett utazási iroda
- Friss: megbénult a Keleti pályaudvar – az utasok tájékoztatás nélkül vesztegelnek a vonatokon – Frissítve!