Ez a nap
Kósa „ellenzéki ügyetlenkedés ide, vagy oda” tájékoztat – egy közszolga kegye 2020 Magyarországán…..
Csütörtök reggel a Honvédelmi Minisztériumban kapnak tájékoztatást az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagjai – az iráni-amerikai viszályra tekintettel – az iraki magyar misszió helyzetéről – közölte Kósa Lajos bizottsági elnök.
Harangozó Tamás,
a bizottság MSZP-s tagja szerda reggel közleményben szólította fel Kósa Lajost, hogy haladéktalanul hívja össze a honvédelmi és rendészeti bizottság ülését.
Kósa Lajos, a honvédelmi és rendészeti bizottság fideszes elnöke szerdán az MTI-nek reagált az ellenzéki politikus felszólítására. Közleményében úgy fogalmazott: Harangozó Tamásnak, a honvédelmi bizottság tagjának, az MSZP frakcióvezető-helyettesének úgy látszik,
„elemi ismeretei sincsenek a parlament működéséről, illetve a házszabályról”.
Ha lennének, tudná, hogyan lehet kezdeményezni a bizottság összehívását. Az ülésszakok között az országgyűlési bizottságok – az eseti és vizsgálóbizottságokat kivéve – akkor tartanak ülést, ha azt a házbizottság, a házelnök vagy a bizottság tagjainak legalább ötöde írásban kéri. Ez a házszabály 108. szakasz (3) bekezdésében található – jelezte.
Eddig semmilyen szabályszerű kérelem nem érkezett a bizottsághoz
De Ö mégis jó fej és teszi a dolgát…..
Kósa Lajos azt írta:
„ellenzéki ügyetlenkedés ide vagy oda”,
rendkívül fontosnak tartja a tájékozódást az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktusról, valamint a magyar katonák helyzetéről. Emiatt csütörtök reggel nyolc órára a Honvédelmi Minisztériumban kezdeményezett egy találkozót Benkő Tibor honvédelmi miniszter és a bizottság tagjai között.
Irán több mint egy tucat ballisztikus rakétát lőtt ki
szerda hajnalban az amerikai erők által használt két iraki támaszpontra – az Ain al-Aszad bázis mellett támadást intéztek az iraki Kurdisztánban lévő erbíli támaszpontra is. Ezzel azt torolták meg, hogy az amerikaiak Bagdadban meggyilkolták Kászim Szulejmáni tábornokot, a Forradalmi Gárdához tartozó al-Kudsz különleges egység parancsnokát.
….magyar katona nem sérült meg!
A HM szerda reggel azt közölte az MTI-vel, hogy éjszaka rakétatámadás ért több koalíciós katonai tábort Irakban; magyar katona nem sérült meg. A közlemény szerint a biztonságuk érdekében a Magyar Honvédség megtette a szükséges intézkedéseket.
A parlament tavaly decemberben hosszabbította meg 2021. december 31-éig a Magyar Honvédség részvételét kétszáz katonával az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalíciós műveletekben az Iraki Köztársaság területén. Magyarország az Egyesült Államok felkérésére 2015-ben csatlakozott a többnemzeti misszióhoz.
Szerző
Friss
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája