Connect with us

Kerítésen túl

Trump megerősítette Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének a megölését

trump
Megosztás

Donald Trump amerikai elnök vasárnap reggel a Fehér Házból közvetített beszédében hivatalosan is bejelentette Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének a megölését.

Az akciót Szíria északnyugati részén hajtották végre az amerikai erők vasárnapra virradóra

Iraki és iráni biztonsági illetékesek közlése szerint al-Bagdadit és testőrét Idlíb körzetében ölték meg.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja úgy tudja, a katonai műveletben nyolc helikopter és repülőgép vett részt. Az akciónak több halálos áldozata van, köztük Bagdadi felesége, valamint gyerekek.

Az elnök beszélt a katonai akció részleteiről is

11 gyereket menekítettek ki al-Bagdadi házából, ők nem sérültek meg. Az Iszlám Állam vezetője azonban menekülés közben három gyermekét magával vitte. Egy alagúton keresztül próbált elmenekülni, ekkor robbantotta fel magát és három gyerekét.

Trump úgy fogalmazott, hogy

al-Bagdadi sírt és kiabált az alagútba érve.

Elmondta azt is, hogy al-Bagdani számos társát is megölték, és

rendkívül értékes dokumentumokat találtak az épületben az Iszlám Állam további terveiről, terrorakcióinak előkészítéséről. Harcolunk az Iszlám Állam és más terrorszervezetek teljes megsemmisítéséig

– erősítette meg az Egyesült Államok elnöke, aki hozzátette: al-Bagdadi nem hősként, hanem gyáva emberként halt meg.

Úgy halt meg, mint egy kutya, mint egy gyáva. A világ most már egy sokkal biztonságosabb hely. Isten áldja Amerikát.

A terroristavezér likvidálását Trump az amerikai kormányzat első számú nemzetbiztonsági céljának nevezte.

Donald Trump leszögezte: az amerikai katonák nagyszerű munkát végeztek, egyetlen amerikai sem sebesült meg. Al-Bagdadi földi maradványait azonosították.

Abu Bakr al-Bagdadi a világ egyik legkeresettebb embere, Washington 25 millió dolláros vérdíjat tűzött ki fejére. (forrás: euronews.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük