Kerítésen innen
Kósa Lajos nadrágszíj-esete a debreceni kamera-karbantatrásra időzítve….

Kósa Lajos és a skacok egyszer csak úgy döntöttek, hogy dobnak egy ütőset és az ötletet tett követte. Az éceszgéberek megterveztették, kinyomatták, helyet vásároltak, majd az éj leple alatt -amúgy semjénesen- kitetették a kész műveket Debrecen-szerte. A brigádnaplóba pedig feljegyezték: megcsináltuk! Valahogy így történhetett…., vagy?

Anyák napja, amúgy fideszesre véve…
Debrecenben is dübörög a kampány, a Hajdú-Bihar megyei székhelyen vasárnap Magyar Péter tart tüntetést, a helyi kormánypárti erők pedig a jelek szerint nagyon készülnek az eseményre.
„Most erkeztunk Londonbol. Meglepo modon rengeteg szorgos es dolgos emberrel talalkoztunk az ejszaka kozepen. Feldiszitettek a kornyeket a kedvunkert.”

Képernyőkép
Kamera ki, egyszerűagyú plakát be….
Ahogy arról beszámoltunk, az önkormányzat által üzemeltetett, Kossuth térre néző webkamerát szombaton lekapcsolták -ami lássuk be, a XXI. században elmés megoldásnak tűnik- majd vasárnap reggel visszakapcsolták. Ez idő alatt jelentek meg olyan plakátok az említett helyszínen, amik
áthúzott nadrágszíjat, valamint „Debrecenben tiszteljük az édesanyákat” feliratot tartalmaznak.

fotó: facebook
Mint ismert, Magyar Péter volt felesége, Varga Judit ex-igazságügyi miniszter korábban arról számolt be a Facebookon, hogy volt férje egy alkalommal állítólag hátba dobta az övével. Magyar ezzel szemben következetesen kiáll amellett, hogy soha nem emelt kezet a volt feleségére. A plakátokon egyébként az áll, hogy
a Fidesz debreceni szervezete a kiadójuk, a kiadásért felelős személy pedig nem más, mint Kósa Lajos.

fotó: facebook
A hozzászólásokból….
„miiii? ez komoly? ?? gondolom azért este, mert nappal lehet levertek volna nekik egyet-kettőt ”
„És azt hiszik, hogy milyen frankók voltak! Állítom, hogy ez több pénzbe került nekik, mint MP mai egész debreceni gyűlése. Ráadásul „kontraproduktív”
„Bakker. Hát ez már elég kényelmetlen. Ilyen nagy a pánik?”
„Ezért volt kikapcsolva a térfigyelő kamera tegnap?”
„Ez nem Debrecen, ez csak néhány kiküldött plakátoló, akik egészen biztosan se nem ingyen, se nem a hazájukért dolgoztak”
„Kirakták az ovodai jelüket?Magtárak hőse?Megvan elégedve????”
„ezek után eljött az ideje a nadrágszíj árverésre ajánlásának!!! A befolyt összeget pedig javaslom a Debrecen környéki családsegítő vagy gyermekvédelmi szolgálatok támogatására felajánlani! Hajrá Péter!”
„Vajon erre a „vicceskedésre” mekkora összeg ment el? Ha saját zsebből fizetnék, nem érdekelne.”
„Ezek ilyen kültéri szabadulószobás feladványok??? Akkor ezért kellett kikapcsolni a webkamerákat”
Csak úgy….
…és felébredtek a Megafon-fiók-lányok:
Szerző
Friss
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…