Connect with us

Koronavírus

Kovács Zoltán így magyarázza a vészhelyzeti rendkívüli kormányzást!

kovacs
Megosztás

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az angol nyelvű abouthungary.hu oldalon írt szombati bejegyzésében, a rá jellemző támadó fenyegetőző hangnemben követeli, amit pedig kérnie kellene.

Hétvégi Kovácsiáda

 Veszélyhelyzetben „helytelen és veszélyes” álhíreket terjeszteni, különösen olyanokat, amelyek „aláássák azokat az erőfeszítéseinket, amelyekkel meg akarjuk védeni a lakosságot a veszélyes járványtól” – hangsúlyozta Kovács Zoltán

Az államtitkár a pénteken benyújtott törvényjavaslat, amelyben a kormány időhatár nélküi felhatalmazást kér a rendeleti kormányzáshoz,  nemzetközi médiavisszhangjára reagált, amely véleménye szerint „durván eltorzította a tényeket”.
Kifejtette, a kormány pénteken javasolta, hogy a veszélyhelyzet teljes időtartamára hosszabbítsák meg a koronavírus-járvány leküzdésére hozott rendkívüli intézkedések érvényét. A javaslatok között a parlamenti kényszerszünet elrendelésének lehetősége is szerepel, ami egyes sajtóorgánumok szerint „aggodalomra adhat okot”. Ez azonban azért került bele a javaslat szövegébe, mert ha a képviselők több mint fele távol van, akkor a parlament határozatképtelen, és így nem tudja meghosszabbítani a veszélyhelyzetet és az azzal kapcsolatos intézkedéseket – állítja Kovács.

Kovács Zoltán elszabadul

A törvényjavaslat megtiltaná a választásokat és a népszavazásokat a veszélyhelyzet idejére. Magyarországon a közeljövőben nem lesz esedékes semmiféle választás. Az államtitkár megjegyezte, hogy mindazon országokban, ahol lett volna választás, elhalasztották.
A törvényjavaslat új szankciókat helyez kilátásba azokkal szemben, akik aláássák a vírus terjedésének megfékezését célzó erőfeszítéseket. A törvény bűncselekménynek nyilvánítaná, ha valaki a lakosság nagy csoportjainak megzavarására vagy társadalmi nyugtalanság keltésére alkalmas álhíreket terjesztene – fejtette ki.
„És mi erre a fősodorbeli liberális sajtó válasza? Orbán be akarja börtönöztetni az újságírókat” – mondta.
„Mint egy jól összeszokott kórus, úgy ugrottak rá a témára” – közölte, és hozzátette: a Direkt36 és a Politico Europe tudósítói, az AFP-t idézve, terjeszteni kezdték a szenzációs hírt, miszerint „a magyar újságírók évekre börtönbe kerülhetnek”, és hogy az egésznek az a célja, hogy eltereljék a figyelmet a valódi történésekről, azaz a szájmaszkok hiányáról és az egészségügyi rendszer felkészületlenségéről.
„Ahogy már délután a Twitteren válaszoltam, a törvényjavaslat azokat szankcionálja, akik tüzet kiáltanak egy zsúfolt moziban” – mondta. Az ilyen kijelentéseket nem védi a szólásszabadság elve, mert veszélyesek és hamisak – tette hozzá.
Aláhúzta, a magyar törvényjavaslat célja, hogy megvédjék az embereket a vírus terjedésétől.
„Egyébként pedig veszélyhelyzet van, emberéletek forognak kockán; a tények durva eltorzítása részrehajló és felelőtlen dolog”  fejeződik be Kovács Zoltán bejegyzése.

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük