Connect with us

Kerítésen innen

Kövér László-féle adventi prédikáció – „…fröccsenő béke”

Megosztás

Szokásos helyén a Magyarhírlapban idén is megjelent a mára már hagyományos adventi Kövér László interjú, benne mindazzal amit évek óta szajkóz a házelnök. Egy szó mint száz, ez az advent se hozott békét a házelnök háborgó lelkére.

Az EU-nál kuncsorgó tárgyalások közepén Kövér László miért tiporja lábban a demokrácia alapelveit?
Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Szokásos helyén, a Magyar Hírlapban idén is megjelent a mára már hagyományos adventi Kövér László-interjú, benne mindazzal, amit évek óta szajkóz a házelnök. Egy szó mint száz, ez az advent sem hozott békét a házelnök háborgó lelkére.

Nix „Dajcsland”

Kövér Lászlónak egyetlen jó szava sincs, sem a leköszönő, sem pedig a még hivatalba se lépett német kormányról. Mintha nem tudná, hogy a nálunk  „kizsákmányoló” autógyáraik olykor szelíd, máskor kemény Angela Merkelre gyakorolt nyomásának köszönhetően volt eddig(!) olyan elnéző az Orbán-kormánnyal a kancellár és az EU is. Persze -mint kiderül a későbbiekben- a házelnök ezzel a témával csak bemelegített, hiszen még vissza volt kedvenc száma: az ellenzék gyalázás.

Szégyen

„A sunnyogást, a mellébeszélést, a hazára meg a nemzetre való hivatkozást felváltotta a nyílt hazaárulás politikája.”

„Véget értek azok az idők, amikor arról lehetett beszélni, hogy közös a nemzet, és csak a boldoguláshoz vezető út adja a véleménykülönbséget. Mi nemzeti politikát vallunk, ők pedig a nemzetek felszámolására irányuló globális politikához szegődtek zsoldba.”

„A politika, benne a baloldal viselkedése, magatartása egy negatív civilizációs trendet tükröz, ami nem állt meg Magyarország határainál. A szégyen, a szégyenérzet mint olyan veszik ki a kultúránkból.”

„A nyugati gazdáiknak, a multiknak üzennek, hogy visszatérnek a régi aranyidők, ha ők jönnek, és ehhez a támogatást is tőlük szeretnék, amit meg is fognak kapni.”

„Minden tisztességes baloldali ember felteheti magának azt a kérdést, hogy vajon kétezertízben így képzelte-e el a magyar baloldal jövőjét. Ezt akarta-e? Mi a gyávaságának, a tehetetlenségének a szerepe abban, hogy ma a baloldal esélyeit Gyurcsány Ferenc testesíti meg, a szó pozitív és negatív értelmében egyaránt.”

Szerző

Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük