Connect with us

Kerítésen innen

Kubatov: „Ha a trianoni békeszerződést Orbán Viktor tárgyalja, az Antant országok felét Magyarországhoz csatoltatta volna”

Kubatov a magyar állam aranytojást tojó arénájáról, a Groupamáról: több milliárd forintot nyertünk rajta!
Megosztás

Az alábbi poszt jelent meg Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója Facebook-oldalán pénteken délelőtt,fél nappal azután, hogy megegyezés született az Európai Unióval a vétó visszavonásáról.

Tallózzunk a hozzászólások között….

„Igen erős tudatmódosító szerek kellenek ahhoz a tudatállapothoz, hogy ezt komolyan elhiggyük. Hozzáteszem, nem OV érdemeit akarom csökkenteni, de egyfajta félistenként tekinteni rá, elég beteg. Ráadásul Trianon egy eléggé jelentősen más politikai környezet volt, magyar küldöttséget be sem engedték a tárgyalásokra, akárkik is voltak.”

„Azon gondolkodom, van-e a seggnyalásnak ízléses mértéke, de ezzel a poszttal Kubi mindenképpen fölélőtt.”

„Folytatván a gondolatot: Ha 25 éve már Kubi az FTC elnöke, akkor alanyi jogon (selejtezők nélkül) folyamatosan lenne egy Magyar Csapat a BL főtábláján….a női kéziben mi uralnánk évek óta a BL-t…vízilabdában a BL-t szintúgy (ja, ez már meg is valósult..)”

„Én azt gondolom hogy azt hiszem hogy tényleg mindenféleképpen úgymond bácsszentgyörgyi bunyevác testvéremnek a legteljesebb mértékben minden betűjében igaza van és úgymond tényleg irigylem végtelen szerencséjéért hogy ebben az Európa ellen vivott úgymond hatalmas felszabadulási hadjáratban és tényleg egyértelmű győzelemben a szovjet csapatok támogatásával résztvehet az úgymond tényleg félelmet nem ismerő bátor csapataink vezérvonalában. Ehhez kivánok úgymond mindenféleképpen kifogyhatatlan erőt szikrázó bölcsességet a hazánk testét megtámadó neoliberálbolsevikglobalistasorosistakommunistaszocialista virusfenevad elleni dicső háborúban. Támadás! Egykettőhárom!”

„Egészen pontosan ez úgy igaz, hogy ezt írta volna meg a dologról az Origo.”

„Szomorúvá tesz ez a pesszimizmus. Az Antant országok felénél sokkal sokkal többet csatolt volna át a Miniszterelnök Úr.”

Forrás

egyezkednek

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Itt a Trianon-küldetés - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük