Kerítésen innen
A Kúria ítélete: törvénytelen volt a voksturizmus – halottnak a pusza

A HírTV Célpont című műsora leleplező összeállítást közölt arról, hogy kik és miként szállították a Ukrajnából külhoniakat, hogy leadhassák átgondolt, kiérlelt szavazatukat a Fideszre. A törvénytelen voksturizmus egy szelete.

Egy „intéző” a sok közül….
A Célpont stábja felkutatta Kilb Józsefet, az ukrajnai Tiszaújlak korábbi polgármesterét, aki a saját embereivel mintegy ezer embert szállított a Fidesznek. Kilb bevallotta, hogy megmondta a leszállított embereknek, kire kell szavazni: Tilki Attilára és a Fidesz listájára. A riportból kitűnik, hogy:
„összehangolt és szervezett hálózat szállította a fiktív magyar lakcímmel rendelkező ukrán-magyar kettős állampolgárokat Ukrajnából azokra a szabolcsi kistelepülésekre, ahol szavazhattak.”
Az MSZP és a Párbeszéd beadta a választási bizottsághoz a riportot és kérte a jogszabálysértés megállapítását, a Fidesz eltiltását a jogsértésektől, valamint Sonkád, Fülesd, Milota, Csaholc, Kispalád, Botpalád és Zsarolyán településeken a választás eredményének megsemmisítését és megismételt szavazás elrendelését.
A helyi választási bizottság és az NVB is elutasította.
A Kúriához került a beadvány, ami mérlegelést követően kimondta, hogy az országgyűlési választások napján
„az ukrán-magyar határ mentén a kettős állampolgárok szavazásra történő szervezett szállítása… törvénysértő volt.”
Ha a videót hitelesnek fogadjuk el, érvel a Kúria, akkor „azt mindenképpen bizonyítja”, hogy az országgyűlési választás napján szavazati joggal rendelkező választópolgárokat egyes szavazókörökbe szállítottak.
„A szállítás szervezettségéhez sem fért kétség”
Mindezek a nyilvánvaló tények nem rúgnak labdába akkor, amikor az új szavazás kiírásáról van szó, ugyanis
„a szavazás megismétlésének elrendeléséhet nincs elegendő bizonyíték, az alapelvek sérelme pedig önmagában nem elég…”
(forrás: 444.hu)
Szerző
Friss
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz