Kerítésen túl
Lagerfeld új terepen
Karl Lagerfeld Németországot bírálta, amiért befogadja a zsidók legelszántabb ellenségeit. A Chanel vezető tervezője szerint erre a holokauszt után nincs joga a német kormánynak.
Raglán után politika?
„Egyszerűen senki nem teheti meg – még akkor sem, ha évtizedek teltek el – azt, hogy több millió zsidó meggyilkolása után az ő helyükre több milliót hoz a legelszántabb ellenségeikből”
– mondta Karl Lagerfeld divattervező, aki a francia médiának adott nyilatkozatában ítélte el Németország jelenlegi bevándorlási politikáját.
„Van egy német ismerősöm, aki befogadott egy szíriai fiatalembert. Négy nap elteltével azt mondta neki, hogy Németország legnagyszerűbb találmánya a holokauszt volt”
– mesélte a Chanel ház ikonikus alakja, aki a a Jewish Telegraphic Agency írása szerint sziorúan bírálta Angela Merkelt.
„Több millió bevándorló él itt, akik integrálódtak, dolgoznak, és ez nagyszerű – hiszen a demográfia amúgy is hanyatlóban áll. De nem volt szükség még egy millióra, csakhogy javítsák az imidzsét”
– fogalmazott a 84 éves divattervező, aki egyáltalán nem emberbarát szavaival nemzetközi szinten is nagy port kavart.
(forrás: zsido.com)
Szerző
Friss
- A nagy leigazolás: Ruszin-Szendi Romulusz – Hadházy Ákos tombol
- A megafonos nagy innovációja: ‘belsős informátorom szerint’ – Deák úr,’ és bejött’?
- 40 éve szolgáló katonatiszt a honvédség áldatlan állapotáról: felvetődik a kérdés, hogy mi a cél?
- Bruck András: a rendszer inog és vége lehet
- Ez a dolgotok! Oldjátok meg!
- TISZA kongresszus, Magyar Péter beszéde
- ‘Mozdonyvezető vagyok, és nyolc embert ütöttem el’ – MÁV-összesítés: 76 vasúti átjárós baleset, 66 gázolás, 103 öngyilkosság
- Nőjogi szervezetekkel egyeztetett a rendőrség
- Köz-, vagy a vejtől kölcsönzött játékpénzben megy a buli? – érdeklődött egy hozzászóló Orbán ultizós posztját látva
- Alice -Weidel- ismét Csodaországban járt – Heti Lendvaiság