Connect with us

Bulvár

Lázár „izgalmas nyúl vadászata” a szeretet jegyében, nem a nyuszi szemszögéből

lazar
Megosztás

Lázár Jánosról köztudott, hogy nem veti meg a vadászatot, így karácsony közeledtével a kisvadak leölését részesíti előnyben, aminek eredményéről közösségi oldalán tájékoztatta a nagyérdeműt.

„izgalom”, de kinek?

Ahogy a politikában, úgy a vadászatban sem az egy-egy elleni megmérettetést választotta az ex mindenminiszter. Visszatérve fatornyosába ugyan be-be szólogat főnökének a messzi távolból, de inkább a kisvadakat veszi célkeresztbe, ahol esélyes a győzelemre.

Karácsony közeledtével, ami ugye a szeretet ünnepe, közösségi oldalán virít méretes botjával és az elejtett nyúltetemmel kezében, no meg kutyáival oldalán -akik mázlisták, hogy nem nyúlbőrben éldegélnek- és büszkén jelenti, hogy

„Derék és Sir Alfréd jól dolgozott. Egy izgalmas nyúl vadászaton vettünk részt, ahol Boldi és én kutyás vadszedőként segítettünk.”

Kedves Lázár úr! Reméljük megkapta a kijáró gratulációt a nagy barátoktól a vadászatban, Oszter Sándortól és Semjén kollégájától. Arra azért ne számítson, hogy sok elismerő üzenetre kell válaszolnia azoktól, akik  a nyuszikat inkább élőállapotukban lakóhelyükön szeretik tudni.

Szerző

7 hozzászólás

7 Comments

  1. Akárki

    2019.12.22 17:18 at 17:18

    Jó nagy seggfej, aki ezt a cikket írta! Jó lenne, ha hülyeségek leírása előtt tájékozódna a vadászat mibenlétéről!

  2. Ihász Dániel

    2019.12.22 22:09 at 22:09

    Nos, nem szeretnék belepofázni a dolgokba mert nem szeretek, de ez a gyűlölet ami itt folyik az döbbenet. Miért baj az hogy vadászik? Elkapott pár nyulat, de azt nem említik meg, hogy az a nyúl terítékre kerül, és megadják neki a tiszteletet, hogy ő az életét adta azért hogy mi szórakozzunk. A legjobb példa erre a fácán és a csirke esete. A vad fácán tegyük fel szerencséje van, és nem eszi meg a róka és felnő. Kellemesen szaporodik és éli a kis életét, aztán jön a „hülye” vadász és lelövi. A fácánokat ezután terítékre rakják, és a Vadászok megtisztelik a vadat, hogy az életét adta mind ahogy az előbb írtam. A csirke pedig már a telepen születik és már úgy jön a világra, hogy max 1 év múlva levágják. Jön a gép és csapja le a csirke fejeket, aztán össze szedik őket és viszik darabolni. Nos akkor melyik módszer védi jobban az állatot? Ezt az elfogultságot hagyjuk abba mert nagyon nem jó dolog mindig a rosszat keresni a dolgokba.

  3. Hunter

    2019.12.23 12:55 at 12:55

    Tisztelt író!
    Kérem mint vadász személy ne szólja le a vadászokat, a vadászatot, ne hozzon szégyenbe minket vadászokat, a vadászat nem csak a lövöldözésről szól! Szeretném kérni hogy előbb tájékozódjon a vadászattal kapcsolatban ( menjen el egy hivatásos vadászhoz, vadász mesterhez stb és kérje hogy kicsit meséljenek a vadász ,,szakma”, hivatás lényegéről)!
    Ezzel nem csak Lázár úrat sérti meg hanem én úgy éreztem hogy az összes vadászt! Én úgy gondolom hogy maga mint gondolom városi ilyenekben tudatlan ember ne szóljon bele az ilyen dolgokba!
    Gondolom maga jót röhög hogy ezzel idegesíti a vadászokat meg akik kicsit is értenek hozzá, örül a pénznek amit ezért a szerintem sértő cikkért kap, és én nem alaptalanul, tudatlanul szólok bele mivel én nekem ez a szakmám: én Vadgazdálkodási Technikus ként végeztem, 5 évet a Csongrádi Bársony István Mezőgazdasági Szakgimnáziumban! Úgy hogy úgy gondolom ne írjon a vadászatról cikket az aki nem ért hozzá!
    Vadász üdvözlettel

  4. Kissné Ágas

    2019.12.23 21:16 at 21:16

    A csirket tenyesztik fogyasztasra szanva. A facan vadnyul es a szarvas vaddisznó a termeszet produktumai es nem azert vannak hogy uri passziobol irtsak oket.

  5. Kissné Ágas

    2019.12.23 21:20 at 21:20

    Ot eves gimnazium? Akkor azert nem olyan penge eszu ember maga sem.

  6. Kothencz józsef

    2019.12.23 23:59 at 23:59

    Kissné Ágnes meg a többi okoskodó fasz gyanítom hogy fingjuk sincs arrol hogy miért vannak vadászatok! Főleg nyúl, és vaddisznó! Hát azért mert kordában kell tartani az állományt hogy ne tarolják le a földeken a gabonát, és a többi mezögazdasági terményeket!Kíváncsi lennék ha a városi valagatok alá nem kapnátok meg a kenyeret, és a megszokott zölségeket akkor ilyen baromságokat írkálnátok? Mert ha túlszaporodnának ezek a vadak ez lenne a vége! Lófaszt sem tudtok az egészről de gyakorlatilag lehülyéztek egy olyan embert aki öt évig tanulta ezt!

  7. Gedee

    2019.12.28 17:18 at 17:18

    Sebestyèn Balázs az a kis baromarcú ripacs törpe az volt pót cselekvés a szüleinek amikor összehozták ezt a gnóm elmebeteg koton szökevényt.
    Kár hogy nem volt ott a terítéken a nyulak közt.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük